Egyre több nyugdíjas dolgozik

Egyre több magyar nyugdíjas dönt úgy, hogy visszatér a munka világába: 2019 végén már 6 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. A munkaerőpiac pedig tárt karokkal várja őket, egyre több olyan álláshirdetés van, amelyik kifejezetten nekik szól. Mivel még mindig óriási problémát jelent a munkaerőhiány, számos program indul a foglalkoztatás növelésére.

A tavalyi év végén mintegy 110 ezren vállalnak munkát nyugdíj mellett, ami 6 ezerrel több, mint 2018 végén – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A közérdekű nyugdíjas szövetkezeteknél pedig tavaly január és szeptember között több tagi jövedelem keletkezett, mint 2018-ban, működésük első teljes pénzügyi évében. A dolgozó magyar nyugdíjasok több mint 60 százaléka végez valamilyen fizikai munkát: 59,9 százalékuk könnyű, 1,6 százalék pedig nehéz fizikai melósként egészítette ki az ellátmányát az Eurostat adatai alapján. Érdekesség, hogy a dolgozó nyugdíjasok csupán 5,9 százaléka végez álló munkát, míg ülőmunkában 32,5 százalék dolgozik. És nem csak lehetőségük van a nyugdíjasoknak munkába állni, hanem kifejezetten nagy a kereslet rájuk. A nyugdíjas szövetkezeti tagok nyugdíját pedig semmilyen szinten nem érinti a foglalkoztatás: vagyis a munkájukért kapott fizetés mellett a nyugdíjukat is megkapják minden hónapban. A KSH legfrissebb adatai alapján az átlagnyugdíj összege havi 120 910 forint volt 2018-ban, ehhez képest jó pénzeket is meg lehet keresni, akár az átlagnyugdíj dupláját is. Négyórás takarítóként, 80 ezer forintot lehet keresni, ételfutárként 8 órában nettó 190 ezer forintot. Akinek pedig érettségije és jogosítványa is van, és ezeken kívül érez magában annyi erőt, hogy napi 8 órában dolgozzon, az betanított munkásként havi nettó 240 ezer forintot is megkereshet a nyugdíj mellett. De keresnek idősebb embereket könnyű fizikai munkára is, például kertészeket, gázszerelőket, mosogatókat, sofőröket.Fontos tudni, hogy július 1. óta minden dolgozó nyugdíjas bérét már csak a 15 százalékos szja terheli.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek