Csökkent a közmunkások száma

A belügyminisztérium adatai szerint jelentősen csökkent a közfoglalkoztatottak száma ebben az évben, a diplomások, fiatalok szinte nincsenek is benne ebben a körben. Az átlagosan közmunkás létszám, amely  122 899 fő volt, a felére csökkent az adatok szerint, s az újonnan belépők is egyre kevesebben vannak.

A legtöbb közmunkás csaknem fele három megyében:  Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Hajdú-Bihar megyében van. Ezekben is  negyedével csökkent a közmunka, habár az ország más régióiban ennél nagyobb arányban sikerült elhelyezkedniük az elsődleges munkaerőpiacon. A  nyugat-magyarországi megyékben viszont alig van közmunkás. A végzettséggel kapcsolatos adatokból az is kiderül, hogy a középfokú végzettséggel és szakmával rendelkezők iránti kereslet tovább élénkült. Sokan kikerültek a közfoglalkoztatásból azok közül is, akik legfeljebb nyolc általánost végeztek, habár a másodlagos munkaerőpiac egyre nagyobb részét, 60 százalékát adják ők. A közmunkások majdnem fele továbbra is a máshová nem sorolható, egyszerű szolgáltatási és szállítási munkakörökben dolgozik. Ide tartoznak egyebek mellett a szórólapozók vagy a nyilvános illemhelyeken dolgozók is. Továbbra is a Magyar Református Szeretetszolgálat számít a legnagyobb közfoglalkoztatónak, habár a létszám alig több mint tíz százalékát alkalmazzák. Szintén jelentős közfoglalkoztató a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a különböző vízügyi igazgatóságok, valamint a nyíregyházi és az ózdi városüzemeltetési intézmények.

Forrás:magyaridok.hu

További cikkek