Több mint 800 új vírusfertőzött egy nap alatt – ezzel kezdte az interjút Nagy Katalin műsorvezető, aki arról kérdezte Orbán Viktort, mit gondol arról a javaslatról, mely szerint az Európai unióban egyes helyeken 100 eurót fizetnének minden beoltottnak. A miniszterelnök mindenkit emlékeztetett arra, hogy ősszel több a megbetegedés, és csak az oltással lehet védekezni ellene. Aki nem oltatja be magát, veszélyben van – tette hozzá.
Orbán szerint a magyarok komoly, felelősségteljes emberek, ezért nálunk nem szükséges pénzzel támogatni az oltást. Az európai rezsipánikra terelődik a hangsúly, melyről Orbán Szlovéniában nemrég azt mondta, hogy ezért Brüsszel is felelős. A kormányfő magyarázatában ismét a baloldali kormányokra terelte a hangsúlyt, akik szerinte mindig megengedik a nemzetközi cégeknek, hogy árat emelhessenek. Szerinte ha a Fidesz-kormány is így tett volna, akkor ma havi 32 ezer forinttal többet kellene fizetni egy átlagos magyar családnak az energiáért. Brüsszel találta ki , hogy a klímaváltozás ellen az energia árának emelésével kell harcolni. Ők szándékosan emelik az árakat, pont az ellenkezőjét gondolják, mint a magyarok. Vissza kell vonni a brüsszeli döntéseket – mondta Orbán, aki szerint ahol most vannak a gázárak, 2035-ben kellene lennünk. Ez egy komoly szakmai, politikai hiba – mondta.”Brüsszel most nem a megoldás, hanem maga a probléma” – mondta Orbán, aki szerint a lengyelekkel és a csehekkel együtt követeljük, hogy vonják vissza azokat a szabályokat, melyek a magas energiaárakért felelősek. A két hét múlva esedékes csúcstalálkozókon napirendre fogják tűzni a rezsiárakat, és a három ország akkor is ki fog tartani véleménye mellett. A magyar gazdaságra terelődik a szó, mely Orbán szerint képes volt arra, hogy elérje a járvány előtti szintet. Ez azért történhetett meg, mert a magyar emberek dolgoztak, ideértve a munkásokat, a mérnököket és a gazdasági minisztert is. Csak 10 ilyen uniós ország van a 27-ből – mondta. A nyugdíjasok ennek köszönhetően kapják meg novemberben a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, az adóhivatal vissza fog adni 600 milliárd forintot. 1,9 millió családnak visszaadják azt az adót, amit a 2021-es évben befizettek. Orbán bejelentette azt is, hogy 2022 január elsejétől béremelés jön: az ápolók bérét 25, a bölcsődei dolgozók és a szociális munkásokét 20, a kulturális szektorban dolgozókét szintén 20 százalékkal emelik meg. Tárgyalnak a 13. havi nyugdíjról is és a minimálbér emeléséről. A pedagógusok ugyanakkor egyelőre nem kapnak béremelést, mert Orbán szerint „hitelből nem lehet bért emelni, ezért nem tudnak egyszerre mindenkinek több fizetést adni”. Azt ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy 2023-ra az ő béremelésükre is sor kerüljön, és tárgyalni fognak a pedagógusokkal, akik „most épp sztrájkra készülődnek”, hogy megkapják azt, ami jár nekik. A miniszterelnök ugyanakkor elismerte, hogy vékony jégen áll a magyar gazdaság, mert az államadósság 70-80 százalékos. A következő éve nehéz munkája lesz, hogy ezt levigyék 50 százalék körüli szintre. „Nem akarom, hogy Magyarország belecsússzon az adórabszolgaság sorába” – mondta. Azt Orbán nem tartja fairnek, hogy bár Magyarország megegyezett Brüsszellel, hogy közösen vesznek fel hitelt, az országok pedig megkapják a rájuk eső részt az „LMBTQ-lobbi miatt” ezt mi még nem kaptuk meg.„Mi köze van ennek a gazdasághoz? Az unió túlterjeszkedik azokon a jogkörökön, amik megilletik” – mondta Orbán, aki szerint ezt a pénzt pótolni kell, ezért vették fel a rekordösszegű hitelt. Sokakat meglepett, hogy Karikó Katalin nem kapott Nobel-díjat, Orbán erről annyit mondott, hogy „ez a mi lelkesedésünket nem lohasztja le, Karikó Katalin a mi hősünk, sok millió ember életét mentette meg” .A magyar szeret nemzetközi elismerést kapni, a fiatal szakmunkásaink nemrég taroltak egy nemzetközi versenyben. A magyarok klasszikus szakmákban bizonyultak a legjobbaknak: bútorasztalos, fodrász, kertépítő, majdnem 20 fiatal nyert díjat, akiknek a miniszterelnök ezúttal is gratulált. „Magyarország jövője nemcsak a Nobel-díjasokon múlik, a világ legjobb munkásai Magyarországon kell, hogy legyenek, máshogy nem tudunk a világ gazdaságának élvonalában lenni” – tette hozzá.
Forrás: hvg.hu