Úgy tűnik, hogy az ország különböző vidékein nagyok a különbségek a fizetések terén. A legtöbbet a Budapesten dolgozók vihetnek haza. A fizetése alapján jelenleg egy szabolcsi 11 millió forinttal kevesebb
Szerző: Juhász Péter

Egyéni tanulási számlarendszerEgyéni tanulási számlarendszer
Indul a Készségek Európai Éve 2023 programsorozat, amelynek keretében elkezdődhet az egyéni tanulási számlarendszer és a mikrotanúsítványok bevezetésének kidolgozása. Ezzel új lehetőségek nyílnak a felnőttképzésben. Magyarországon új lehetőségek nyílnak a

Nem ért egyet a hamarosan megalakuló etikai bizottságokkal az orvosi kamaraNem ért egyet a hamarosan megalakuló etikai bizottságokkal az orvosi kamara
Augusztusban történnek meg a választások és felállnak az orvosi etikai bizottságok, melyek az egészségügyi dolgozók etikai eljárásait folytatják le. Szeptembertől nem a Magyar Orvosi Kamara (MOK), hanem az Egészségügyi Tudományos

Csökken a vízimentőket szolgáltató települések számaCsökken a vízimentőket szolgáltató települések száma
Sokba kerül a településeknek a Balatonon a vízimentő foglalkoztatása, ezért több helyen nincs is ilyen szolgáltatás. A Népszava cikke szerint a balatoni strandok kétharmadán elvileg dolgoznia kellene vízimentőnek, ám messze

Segítenek a vállalkozásoknakSegítenek a vállalkozásoknak
A támogatási programot, melyre még pár napig lehet jelentkezni, az idén szervezik meg másodszor, a támogatás újabb elemekkel bővült: november elején egy verseny keretében a résztvevő csapatoknak lehetőségük van további

Több ezer tanárra lenne szükségTöbb ezer tanárra lenne szükség
Több ezer tanárra lenne szükség hazánkban. A legtöbb hiányzó állás Pest megyében, Budapesten és Borsodban van. A mindenki számára elérhető Közszolgállás portál adatai alapján térképre tette a 444, hogy mekkora

Nem állunk jól a fizetéseknélNem állunk jól a fizetéseknél
Rosszul állunk a környező országokhoz viszonyítva a reálbérek alakulásával. A felmérések szerint nálunk a legnagyobb mértékű a visszaesés, ami az infláció alakulásával függ össze. Az OECD munkaerőpiaci jelentése szerint a

Fontos a nyílt párbeszéd a munkaerő keresésnélFontos a nyílt párbeszéd a munkaerő keresésnél
A tapasztalatok azt mutatják, hogy célravezető, ha a munkaerőt kereseő cég nyíltan fogalmazza meg az elvárásait, akár a munkával, akár a fizetéssel kapcsolatban. Szinkronba szükséges hozni az igényeket és az

Ki hogy vélekedik a munka automatizálásáról?Ki hogy vélekedik a munka automatizálásáról?
Bár sok munkahelyen kezd tért hódítani az automatizálás, az egyének a munkaerőpiacon eltérően vélekednek az egyre terjedő mesterséges intelligenciáról. Egyelőre sok a megválaszolatlan kérdés. Visszafordíthatatlanul betört a mesterséges intelligencia a

