A 2020-ban távmunkában vagy home office keretében dolgozók közel kétharmada a központi régiókban élt – állapította meg legújabb jelentésében a KSH. A Covid járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is
Szerző: Juhász Péter

Javult a nők foglalkoztatási helyzeteJavult a nők foglalkoztatási helyzete
Tíz év alatt a 20–64 éves nők foglalkoztatási rátája 59 százalékról 71,9 százalékra nőtt A járvánnyal sújtott évben csaknem 260 ezerrel több nő dolgozott, mint az évtized elején, emellett a

Nőtt a megváltozott képességűek foglalkoztatásaNőtt a megváltozott képességűek foglalkoztatása
Az idei év első negyedévében két és félszer annyi álláskereső megváltozott munkaképességű személy regisztrált, mint tavaly ilyenkor, és a sikeres elhelyezések száma is csaknem a duplájára emelkedett. Az év elején

Változások az adózásbanVáltozások az adózásban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április 1-jétől minden számla adatát megkapja azonnal, online módon a beérkező adatok révén pedig több, az Európai Unióban is egyedülálló szolgáltatással segíti a vállalkozásokat.

Ki lehet űrhajós ?Ki lehet űrhajós ?
Komoly feltételeket kell teljesítenie annak, aki űrhajós szeretne lenni. Komoly kritériumoknak kell megfelelni, ha valaki nem tud úszni, az meg se próbálja, de egy mesterdiploma is szükséges. Szerdától várja az

Sokan jelentkeztek futárnak vagy takarítónakSokan jelentkeztek futárnak vagy takarítónak
Magyarország állásportálja, a Profession.hu friss elemzésében azt vizsgálja, melyek voltak a legkeresettebb szakmák Budapesten és az egyes régiókban a koronavírus válság előtt és az egyes hullámok alatt. A koronavírus-járvány kitörése

Visszatér a megváltozott képességű munkaerőVisszatér a megváltozott képességű munkaerő
Az első negyedévben háromszor annyi megváltozott munkaképességű munkavállaló regisztrált elhelyezkedési célból a Trenkwalder adatbázisába, mint 2020 hasonló időszakában Az év elején eltörölték a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülőknek a minimálbér

Egyelőre marad a járvány okozta hátrány a munkaerőpiaconEgyelőre marad a járvány okozta hátrány a munkaerőpiacon
Amennyiben feloldják a korlátozásokat, akkor lesz egy hirtelen javulás a munkaerőpiaci adatokban, ám ez a járvány miatti hátrányt nem fogja kompenzálni – vallja a szakember. A járvány hatására romlottak éves

Élet a home-office utánÉlet a home-office után
Egyelőre vár irodái megnyitásával a Szilícium-völgy, nem sietik el az irodanyitást. Ma már nem a home office, hanem az irodai munka lehetősége a vonzóbb ajánlat a munkavállalóknak. Sok technológiai vállalat

