Hárommilliárd forinttal segítette eddig a szülők munkába állását a bölcsődei támogatás – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-vel. Már több mint ötezer
Szerző: Juhász Péter

Nem biztos, hogy jól válogatják a szoftverek a munkaerőtNem biztos, hogy jól válogatják a szoftverek a munkaerőt
Mint kiderült, az USA-ban az informatikai szolgáltatók a szoftverek felülvizsgálatába kezdtek, míg az ügyfél vállalatok egy része visszatért a klasszikus, kevésbé automatizált, kétkezi HR gyakorlathoz. Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államokban

Tartalékot képezhetnek a diákokTartalékot képezhetnek a diákok
Nagyon alacsony a magyar tanulók foglalkoztatottsága uniós szinten – ez derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. Az uniós statisztikai hivatal szerint 2020-ban az Európai Unióban a 15 és 24 év

Fontos a dolgozók folyamatos képzéseFontos a dolgozók folyamatos képzése
Ma a karrierben való előlepését nem a létra jellemzi, amit meg kell mászni. Sokkal inkább függőleges és horizontális lehetőségek rácsai mentén kell elképzelni a fejlődést, amelyeket a személyes és szakmai

Diszkriminálnak a spanyolok az állásinterjúkonDiszkriminálnak a spanyolok az állásinterjúkon
A spanyol törvénytervezet értelmében, amikor két, az egyetem által alkalmasnak ítélt ember jelentkezik egy tudományos munkakör betöltésére, akkor a női jelentkezőt kell előnyben részesíteni. A spanyol kormány felsőoktatási reformja a

Már munkaerőhiány is tapasztalható a gazdaságbanMár munkaerőhiány is tapasztalható a gazdaságban
A termelőszektorban jelenleg is közel 1300 betöltetlen álláshelyre keres munkavállalót, de a folyamatos dinamikus bővülés miatt az üzleti szolgáltató központokban, IT területen, illetve a szálloda- és vendéglátóiparban is rengeteg jelenleg

Ismét Magyar Multi ProgramIsmét Magyar Multi Program
A harmadik alkalommal, minden eddiginél nagyobb, 100 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett Magyar Multi Programban 100 millió forinttól 2,5 milliárd forintig terjedő támogatást igényelhetnek a vállalkozások, a megvalósítás helyszínétől függően előreláthatóan

A magyarok fele hajlandó költözni új munkahelyértA magyarok fele hajlandó költözni új munkahelyért
A magyar munkaerő 54 százaléka kész munkahelyet váltani jelenleg, megfelelő ajánlat esetén, 35 százalékuk ehhez belföldi lakhelyet is hajlandó lenne változtatni. A munkavállalók 35 százaléka kész új belföldi lakhelyre is

Sok a szakképzetlen álláskereső hazánkbanSok a szakképzetlen álláskereső hazánkban
A regisztrált álláskeresők 32 százaléka szakképzetlen volt a statisztikai adatok szerint. Idén augusztusban 255,7 ezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében, közel 90 ezer fővel kevesebb az előző év

