Álláskeresési tanácsok

A szakemberek szerint nem tanácsos egy cég által meghirdetett állás mindegyikére jelentkezni, mert úgy tűnik, hogy mindent elvállalunk, csak legyen már végre munkánk. Az év eleje az álláskeresések időszaka, most sok az ajánlat az álláskereső oldalakon.

Az év elején tapasztalható állásdömping kapcsán Korcyl Kinga, vezetőfejlesztő, ACC business coach szerint, ekkor van a legjobb esély elhelyezkedni egy új állásban, és ennek megfelelően rengetegen keresik-kutatják álmaik munkahelyét. Egyre több az ilyen álláshirdetés: ötszörös a túljelentkezés, nem véletlen. Sarah Johnston, a korábbi vállalati toborzó és a Briefcase Coach alapítója a Huffington Postnak arról beszélt, hogy szerinte lehet jelentkezni több állásra is ugyanannál a vállalatnál, hiszen ez azt érezteti a HR-esekkel, hogy az illető nagyon szeretne a cégnél elhelyezkedni. Mondhatni így akarják megvetni a lábukat az ajtóban – világított rá a szakértő. Ám van egy határ az érdeklődés kifejezése és a kétségbeesés látszata között, amit nem tanácsos átlépni: Ne akard, hogy úgy tűnjön, hogy bármit hajlandó vagy elvállalni, csak végre találj valami munkát. – húzta alá Ashley Watkins álláskeresési coach, aki szerint a túl sok hirdetésre való jelentkezés nem azt üzeni az adott vállalatnak, hogy nagyon elkötelezett valaki. Nagyon rossz üzenet a különféle szerepekre való jelentkezés, a munkáltatónak meg lesz a véleménye az ilyen álláskeresőkről. A HR-esben például több kérdés is megfogalmazódhat, mi lesz akkor, ha esetleg valamelyik állást megkapja az illető: miképp fog egyáltalán hozzáállni a feladathoz, miért nem csak egy területre jelentkezett? A szakember azt tanácsolja, hogy ha nehezen tudod eldönteni, melyik állásra is kellene jelentkezned, akkor hasonlítsd össze a szerepköröket: vázold fel, melyik jelent nagyobb előrelépést a jelenlegi helyedhez képest, hol van esélyed a jövőben fölfelé lépkedni, vagy melyik munkakört csinálnád szívesebben. Ahogy fentebb is írtuk, nem minden esetben tilos több hirdetésre is jelentkezni ugyanahhoz a céghez: Johnston elmondta, hasonló szerepkörökbe, ugyanazon területre például be lehet adni több helyre is a CV-t. Watkinsnak pedig ezen felül az a véleménye, hogy csak akkor jelentkezz több helyre, ha már tényleg nem tudsz választani a hasonló pozíciók között, például ha egy marketingosztály koordinátort és specialistát is keres.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek