A Szent István Egyetem kutatása szerint a munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább. Az átlagbérek folyamatos és gyors emelkedése ellenére a legtöbb nehezen betölthető munkakörben fontos tényező a kínált munkabér alacsony szintje.
Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a mintegy 200 vállalat és intézmény bevonásával tavaly év végén lefolytatott felmérésben a megkérdezettek köre lefedte az ipar, a kereskedelem, a pénzügyi szektor, az informatika, a szolgáltatás és a közigazgatás területét. A válaszadó cégek között legnagyobb részt, 22,9 százalékot az ezer embernél többet foglalkoztató cégek képviseltek. A felmérésben megkérdezett vállalatok 23,9 százalékának az éves árbevétele 1 és 10 milliárd forint között, 19,5 százalékának 10 és 100 milliárd forint között mozog. A válaszadó szervezeteknek 50 százaléka jelzett vissza 10 százaléknál alacsonyabb fluktuációs arányt, 10 és 20 százalék közötti érték jellemző a megkérdezettek 20 százalékára. A vállalatok 14 százaléka ugyanakkor 20 és 40 százalék közötti fluktuációs arányról számolt be. A munkaerőhiány kialakulását minden munkakörben több tényező befolyásolja, de eltérő mértékben – mutatnak rá az elemzésben. Az átlagbérek folyamatos és gyors emelkedése ellenére a legtöbb nehezen betölthető munkakörben fontos tényező a kínált munkabér alacsony szintje. Ugyanakkor a fizikai dolgozóknál a külföldi kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát. A versenyszférában a konkurens cégek, míg a közszférában a versenyszféra elszívó hatását említették a legtöbben.
Forrás: pestisracok.hu