A járvány hatása a diákokra

Évtizedekre befolyásolják a diákok  munkavállalási esélyeket és jelentősen csökkentik a várható fizetéseket a koronavírus miatt bevezetett iskolabezárások – derül ki a Munkaerőpiaci Tükör friss kiadványából, amiről a Telex írt. Varga Júlia frissen megjelent tanulmánya rámutat, hogy ha nem szerveznek komoly felzárkóztató programokat, akkor az iskolabezárásokat elszenvedő diákok jóval kisebb fizetésre számíthatnak, mint azok, akik végig jelenléti oktatásban vehettek részt.

Már a koronavírus előtt is foglalkoztatta a szakembereket, hogy milyen hatást gyakoroltak az oktatásra a háborúk vagy helyi katasztrófák miatti iskolabezárások, és hogy a lezárások évtizedekre hatással lehetnek az érintett diákok munkaerőpiaci lehetőségeire. A járvány hatásait vizsgáló első felmérések szerint a jelenlétiről online oktatásra való átállás infrastrukturális, szervezettségi nehézségei miatt Európában növekedni fognak az országok közötti és az országokon belüli egyenlőtlenségek is. Azt is kimutatták, hogy a 2020-ban harmadikosként átélő évfolyam a tizedik osztály befejezéséig legalább másfél évvel marad majd le azokhoz képest, akik végig jelenléti oktatásban vehettek részt. Varga Júlia cikke szerint a diákok tanulási veszteségei eltérőek. Különbséget kell tenni az alapján, hogy melyik diák milyen gazdasági-szociális-kulturális hátterű családból érkezik. Egy holland kutatás szerint az alacsony iskolázottságú családokból érkező tanulók 50–60 százalékkal nagyobb teljesítménycsökkenést szenvedtek el az iskolabezárások miatt, mint az előnyösebb helyzetben lévő társaik, tehát feltételezhető, hogy a nagyobb infrastrukturális nehézségekkel küzdő Magyarországon legalább ilyen nagy különbségek vannak. Varga Júlia tanulmánya három forgatókönyvet modellezett a tanulási veszteségek felmérésére. Még a legjobb forgatókönyv szerint is épphogy sikerült elérni egy 4 PISA-pontos tanulmányi fejlődést a lezárások alatti másfél év alatt, mindezt úgy, hogy a jó családi háttérrel bíró diákok fejlődtek, a rosszabb körülmények közül érkezők viszont lemaradtak. A másik két forgatókönyv szerint olyan nagyok voltak a tanulási veszteségek, hogy meghaladták az oktatás miatt bekövetkező fejlődés ütemét is.  A harmadik forgatókönyv szerint 2021 júniusában sokkal rosszabb képességekkel rendelkeztek a magyar diákok, mint 2020 januárjában. Varga Júlia szerint a tanulási veszteségeket komoly felzárkóztató programokkal kellene kompenzálni, de ezeknek jelenleg nincs nyoma, így a járvány alatti iskolabezárások az egész generáció fejlődésére komoly hatással lesznek.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek