Kevés uniós munkaerő érkezik Nagy-Britanniába a Brexit népszavazás óta. A 2016 júniusában tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt. A brit munkavállalói állomány a népszavazás óta több mint egymillióval bővült, de a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt ebben az időszakban.
Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozott, melyben elmondta: az EU-népszavazás előtti két évben több mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit foglalkoztatás bővülésének több mint 45 százalékát az EU-társállamokból érkező munkavállalók adták. A meredek ívű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai kimutatások is jelzik. A brit statisztikai hivatal visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer főre – tízévi mélypontra – csökkent a tavalyi harmadik negyedév végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek. Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege a teljes EU-adatsoron belül negatív: ezekből az országokból 38 ezren érkeztek, viszont 53 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis a keleti EU-tagországok nettó bevándorlási egyenlege mínusz 15 ezer volt a vizsgált tizenkét havi időszakban. A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül a közép- és kelet-európai EU-országcsoport az egyetlen, amelynek a nettó nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív.
Forrás: szakszervezetek.hu