Érdemi tárgyalásra számítanak az érdekvédők

Érdekvédők tárgyalása

Nemcsak érdemi bértárgyalásra számítanak az érdekvédő szervezetek, de a foglalkoztatáspolitika egyéb kérdéseiről is tárgyalni szeretnének a kormánnyal. Rendszeres, szakmai alapú és kiszámítható egyeztetési rendszer megerősítésére, valódi partnerségre törekednek.

A foglalkoztatáspolitikában korábban elhanyagolt egyeztetések helyett érdemi szerepet kapnak az érdekképviseletek a munkaerőpiaci döntések előkészítésében, hogy azokról az érintettek ne csak utólag, a Magyar Közlönyből értesüljenek – közölte Kátai-Németh Vilmos. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának első ülése után szeptember elejétől már a következő évi bérekről tárgyalnak, míg a szakterület helyettes államtitkára az Economxnak jelezte: a munkajog átfogó felülvizsgálata is időszerű.

Türelmesen kivárták a versenyszférában működő munkaadók és a munkavállalók országos érdekképviseletei, hogy érdemi egyeztetés kezdődjön a kormánnyal a megélhetést alapvetően befolyásoló foglalkoztatáspolitika kérdéseiről. A már akuttá vált, és a sürgősebb témák is a tapasztalataik szerint korábban meddő, vagy csak a formalitásig jutó kezdeményezésekben merültek ki, de legtöbbször inkább utólag véleményezhették az Orbán-kormány döntéseit. Bár nem a halogatás, hanem a megörökölt strukturális problémák miatt, pénteken ülhettek első alkalommal egy asztalhoz a területgazda Szociális és Családügyi Minisztérium, a gazdasági és pénzügyi tárca, illetve a legjelentősebb szervezetek képviselői.

Érdemi szerepet kapnak a meghatározó szociális partnerek a magyar munkaerőpiacot érintő döntések előkészítésében – jelentette ki Kátai-Németh Vilmos. A munkaerőpiacot is felügyelő miniszter aláhúzta: a leginkább a minimálbér-tárgyalások kapcsán közismert VKF, azaz a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának első találkozójával új fejezetet nyitottak az országos munkaügyi kapcsolatokban, mert az a kormány célja, hogy a mindennapjaikat meghatározó döntésekről az érintettek ne csak utólag értesüljenek a Magyar Közlönyből.

Az ülést Szabó Imre Szilárd foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkár vezette le, aki az Economxnak elmondta: a rendszeres, szakmai alapú és kiszámítható egyeztetési rendszer megerősítésére, valódi partnerségre törekednek. Elsőként a legsürgetőbb kihívásokról esett szó például a keresetek, a jogi szabályozások, a munkavédelem terén – ezek közül is a minimálbér és a bértranszparencia, illetve a harmadik országokból érkezők munkavállalásának irányait veszik a sor elejére egy konkrét cselekvési terv részeként. A munka világának jogi kereteivel a gyakorlatban egy évtizede ügyvédként és érdekképviseleti szereplőként, elméletben egyetemi oktatóként foglalkozó szakember meggyőződése, hogy a teljes joganyag átfogó felülvizsgálata is időszerűvé vált. Ezen belül is különösen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés munkajogi, munkavédelmi feltételrendszerének újragondolása, illetve a foglalkoztatáspolitikai intézményrendszer megerősítése lényeges – jelezte a helyettes államtitkár.

A munkáltatói oldalról az ÁFEOSZ-COOP elnöke, Zs. Szőke Zoltán a távirati irodának jelentette ki, hogy az egyeztető fórumnak alapvetően meg kell maradnia. Ha nagyobb változás készül, az csak jövőre következhet be, mivel „nyakunkon vannak a bértárgyalások”, ami szerinte mindent megelőz. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége mellett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is hasonló véleményen van, és szorgalmazzák, hogy több témát kell közösen, aktívan kezelni. Utóbbi főtitkára, Perlusz László jelezte: legközelebb szeptember első felében ülnek össze újra, akkor már a jövő évi bérekről is tárgyalni fognak.

A dolgozói oldalról a Magyar Szakszervezeti Szövetség azt is javasolta, hogy az egyre gyakoribb, szélsőséges időjárásra válaszul készüljön egy olyan hőmérsékleti protokoll, úgynevezett hőhatárral, amely fölött a szabad és zárt téri munkahelyeken meghatározott időre korlátozni, vagy eleve be kell szüntetni a munkavégzést. A Munkástanácsok Országos Szövetsége aláhúzta: új játékszabályoknak jött el az ideje, ezért üdvözlik, hogy a kormány például elődjével szemben nemcsak 24 órát kíván biztosítani a jogszabálytervezetek véleményezésére. A Liga Szakszervezetek arra is kitért: a versenyszférával közös fórum mellett a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács működését is át kell gondolni a hatékonyabb egyeztetésekért.

Forrás: economx.hu

További cikkek