Nem vehetik el a magyarok munkahelyeit

Magyar és külföldi munkavállalók

Jelenleg 120 ezer harmadik országbeli munkavállaló dolgozik Magyarországon, ők tavaly és tavalyelőtt kaptak engedélyt, és kettő plusz egy évig tartózkodhatnak az országban. Az államtitkár szerint nincsenek veszélyben a magyar munkahelyek.

„Törvényileg garantált, hogy ha van magyar munkavállaló egy állásra, akkor azt harmadik országbeli személy nem kaphatja meg” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A szám nagyságát azzal illusztrálta a politikus, hogy:

  • Csehországban ötmillió foglalkoztatott van, akik közül ötszázezer külföldi, ez 10 százalékos ráta.
  • Lengyelországban 16 millió foglalkoztatott van, közel egymillió a vendégmunkás, ez 6 százalékos ráta.
  • Szlovákiában 2,5 millió munkavállalóból 97 ezer a külföldi, ez 3,8 százalék.
  • Magyarországon a 4,7 millió dolgozóból 120 ezer érkezett külföldről, tehát 2,4 százalék a magyar ráta.

Ezért arra hívta fel a figyelmet, nem igazak azok az állítások, hogy elözönlöttek bennünket már most a harmadik országbeli munkások, ez nem politikai, hanem szakmai kérdés. „Mi világossá tettük az idegenrendészeti törvénnyel kapcsolatban is, hogy addig, ameddig magyar ember van országhatáron belül, tud, akar és képes dolgozni, akkor az övé a munkahely. Ezt jogszabályban is rögzítettük” – erősítette meg az államtitkár.

Forrás: mandiner.hu

További cikkek