A legalább 10 embert foglalkoztató, versenyszférában működő cégek 20 százalékánál dolgozik legalább egy megváltozott munkaképességű személy. Az arány azonban a cégek mérete alapján jelentősen szóródik.
A versenyszférában működő cégek 20 százaléka foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű (mmk) dolgozót – közölte az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet. Az adatok a GVI 2022 őszi Rövidtávú munkaerőpiaci prognózis kutatásából származnak. Az elemzésbe 4387 magyarországi, legalább 10 embert foglalkoztató, versenyszférához sorolható mezőgazdasági, feldolgozóipari, építőipari, kereskedelmi és szolgáltató céget vontak be.
A Magyarországon működő vállalkozások megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásával összefüggő tapasztalatait vizsgálták. Az elemzésben figyelembe vették, hogy a törvényi szabályozás értelmében a munkaadó rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma a 25-öt meghaladja, valamint az általa foglalkoztatott mmk személyek átlagos statisztikai állományi létszáma nem éri el a létszám 5 százalékát. A kutatásból kiderült, hogy a legalább 10 embert foglalkoztató, versenyszférában működő cégek 20 százalékánál dolgozik legalább egy megváltozott munkaképességű személy.
Az arány azonban a cégek mérete alapján jelentősen szóródik: a 10–25 embert foglalkoztató – a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alól eleve mentesülő – cégeknek csupán 7 százaléka alkalmaz mmk személyt, viszont a 26–49, 50-249, illetve a 250-nél több dolgozót foglalkoztató vállalatok kategóriájában az arány már eléri a 37, az 50, illetve a 69 százalékot. Az elemzők rámutattak, hogy a vizsgált cégeknél a foglalkoztatottak mindössze 1,6 százaléka megváltozott munkaképességű. A gazdasági ágazatokat tekintve a szolgáltatások területén és a mezőgazdaságban a legmagasabb, a kereskedelemben és az építőiparban viszont a legalacsonyabb az mmk munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya.
Forrás: hirado.hu