Versenyeznek a gyorséttermek a munkaerőért

Gyorséttermi munkák

A vendéglátás már évek óta komoly munkaerőhiánnyal küzd, így a diákmunkásoknak egyre nagyobb szerepük van a munkaerőpiacon.

Rengeteg munkavállaló hiányzik a vendéglátásból, melynek ellensúlyozására minél több fiatalt igyekszik bevonzani a kormány a munkaerőpiacra. A Magyarországon megtalálható három legnagyobb gyorsétteremlánc, a McDonald’s, a Burger King és a KFC az utóbbi években többször is emelte a dolgozók bérét, ám az infláció miatt ennek hatása aligha érzékelhető. Egy átlagos éttermi munkatársnak a fizetése még mindig jelentősen elmarad a bruttó átlagkeresettől. A diákok számára már picit kedvezőbb lehet a kép, mivel az szja-mentesség mellett a flexibilis munkaidő is vonzó lehet.

A fiatalokat célozzák meg

Új álláshirdetésre figyeltünk fel az egyik villamosmegállóban – a McDonald’s által közzétett felhívás a Budapesten élő fiatalokat célozza meg és a bérezésről is megoszt néhány fontos információt. Eszerint az amerikai gyorsétteremlánc kétféle bérsávban fizeti ki a dolgozóit. 6:00-18:00 között 2000 forint az elérhető bruttó órabér, míg a 18:00-6:00 közti idősávban 40 százalékos bérpótlék jár, így összesen 2800 forint az elérhető bruttó órabér. A McDonald’s népszerű munkahely a tanulmányaikat végző fiatalok között, annak köszönhetően, hogy teljes foglalkoztatás mellett flexibilis, iskolai elfoglaltsághoz igazítható munkavállalást tesz lehetővé. Dolgozni 4, 6 és 8 órában is lehet, ráadásul hétköznap és hétvége közül is lehet választani.

Abban az esetben, ha egy munkavállaló a minimum 20 órás elvárt munkaidőt teljesíti egy héten a 6:00-18.00 közti idősávban, akkor egy hónapban bruttó 160 ezer forintot kereshet meg. Az esti-éjszakai-hajnali idősávban dolgozók ezzel szemben bruttó 224 ezer forintot is össze tudnak gyűjteni. Fontos, hogy ez a legkevesebb munkával töltött óraszám, így a hat és a nyolcórás idősáv esetében ennél lényegesen többet is meg lehet keresni. Ha valaki teljes állásban, heti 40 órában vállalna munkát, akkor bruttó 320 ezer és 448 ezer forint körül alakulhat a fizetése, attól függően, hogy milyen idősávban vállal munkát.

A diákok nagy része ugyancsak részmunkaidőt tud vállalni, ám helyzetüket nagyban javítja (már ha 25 év alattiak), hogy 2022. január 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük – ez pedig 23 százalékos pluszt jelent számukra a jövedelmükben. 2023-ban a kedvezmény összege jogosultsági hónaponként 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent. Ráadásul azokat a fiatalokat is érinti az adómentesség, akik diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát. A diákmunka nem kizárólag az egyetemisták számára elérhető: a szülői beleegyező nyilatkozat esetén 15 év felett már lehetőség nyílik diákmunkát vállalni, a tizenhatodik életév betöltéséig kizárólag nyári időszakban, nappali és délutáni műszakokban. Az éjszakai munkákra és a túlórára a törvényi szabályzásoknak megfelelően kizárólag 18 év feletti diákok alkalmazhatóak.

A középiskolások is dolgozhatnak

Bár számos munkáltatónál a nagykorúság előfeltétel, egyre többen alkalmazzák a lelkes középiskolásokat; jellemzően a nyári szezonban a turisztikai szegmensben jelent meghatározó segítséget a fiatal munkaerő. A munkavállaláshoz a jelentkezőknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vonatkozó felületein (a vonatkozó nyomtatvány kitöltése után, amennyiben még nem rendelkeznek azzal) ingyenesen igényelhető adókártyára, illetve adóazonosító jelre és a nappali tagozatos jogviszonyról szóló igazolásra lesz szükségük (valamint 18 év alatti diákok esetében természetesen a szülői hozzájárulásra). Az adóazonosító jel és a jogviszony igazolását követően nincs más teendő, mint regisztrálni a diákszövetkezetek egyikénél, és kiválasztani a megfelelő munkát! Megnéztük a cég hivatalos oldalát is, ahol állandóan hirdetnek új pozíciókat – jelenleg az éttermi munkatárs, McCafé munkatárs, vendégtéri koordinátor és junior étteremvezető helyettes feladatkörökre lehet jelentkezni, melyekből az első kettő pozíció diákok számára is elérhető. A fenti fizetések mellett fontos kiegészítő információ lehet, hogy 100 százalék ünnepnapi bérpótlék, pénzkezelési pótlék, bónuszok, illetve személyzeti fogyasztás is elérhető.

A nagy rivális Burger King fővárosi állásajánlatait is ellenőriztük, mivel náluk is állandóan van nyitott pozíció. Az étteremlánc a Mekihez hasonlóan 4, 6, 8 órás műszakokban, rugalmas beosztásban kínál munkalehetőséget. Az egyik ilyen leírás szerint náluk a bruttó órabér 1990 forint, ám ez diákok és nyugdíjasok esetében eltérhet – előbbi esetében 1335 Ft/órától indul a bruttó fizetés. Összességében egy kicsivel marad el a McDonald’s-tól az itteni diákkereset. Az átlagos havi bruttóbér bónuszokkal és műszakpótlékkal 378 448 forintra rúg, napi étkezési lehetőség és munkaidőben 50 százalékos vásárlási kedvezmény itt is biztosított.

A harmadik nagy amerikai gyorsétteremláncnál, a KFC-nél kevésbé egyértelmű, hogy diákként pontosan mennyit lehet keresni, de jellemzően bruttó 1350 – 1950 forint közti értékre számíthatnak a 25 év alatti, fővárosi, nappali tagozatos diákok. A tanulmányokkal összeegyeztethető, rugalmas időbeosztás, a bónuszok és kedvezmények itt is elérhetőek. 18:00 után 30 százalékos, ünnepnapokon 100 százalékos műszakpótlék jár. Az átlag bruttó fizetés pedig 362 ezer forint havonta, ami nagyjából a Burger Kinggel hasonló szinten mozog.

A teljes állású keresetek még mindig elmaradnak az átlagkeresttől

Összességében elmondhatjuk, hogy a rivális gyorsétteremláncok kisebb-nagyobb különbségekkel, de nagyjából hasonló feltételeket kínálnak akár a fizetések, akár az egyéb juttattások terén. Egyéb juttatások és rugalmasság terén azonban nagyjából hasonló mind a három gyorséttermi lánc, így diákok számára leginkább a személyes preferencia vagy az olyan tényezők lehetnek döntőek, mint például a lokáció. Azt azért továbbra is érdemes figyelembe venni, hogy ezek a keresetek (és most elsősorban a teljes állásról beszélünk) még mindig jócskán elmaradnak a hazai átlagkeresettől. 2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 581 900 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, ehhez képest pedig mind a három vállalat bérezése jócskán alulmarad.

 

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek