Azoknak, akik többször is megbuknak egy tárgyból felsőoktatási intézményekben, nem kell félniük a kirúgástól. Azonban fegyelmi vagy anyagi okokból el lehet távolítani a hallgatót az intézményből.
Apró, de annál fontosabb módosítás került be a felsőoktatási törvénybe szerda este – írta meg az Eduline. A lap információi szerint a tegnap elfogadott törvénymódosítással kikerült a jogszabályból az a passzus, amelyre hivatkozva az egyetemek és főiskolák egyoldalúan megszüntethették azoknak a hallgatóknak a jogviszonyát, akik egy tárgyból ötször tettek sikertelen javító és ismétlő javító vizsgát. Ennek értelmében a jövőben az sem rúgható ki az egyetemről, aki már sokadszorra fut neki egy nehezebb tárgynak.
A hallgatói jogviszonyt azonban továbbra is el lehet majd veszíteni – azonban csak fegyelmi vagy anyagi okok miatt. Ilyen például az, ha valakinek fizetési hátraléka van, elfogytak az állami ösztöndíjas félévei, és fizetős formában nem szeretné folytatni a képzését, vagy ha valamilyen fegyelmi vétséget követ el. Nem ez az egyetlen változás: a 2021-től végzett hallgatók számára a nyelvvizsga sem lesz a diploma feltétele, a jövő évtől pedig a középiskolásoknak nem kell majd emeltszintű érettségit tenniük az egyetemre való bejutáshoz. A könnyítések bevezetése érdekes fordulat, ugyanis 2012-ben még azt az álláspontot képviselte a kormány, hogy aki állami képzésen tanul, annak szigorú feltételeknek kell megfelelnie és magasszinten kell teljesítenie. „Egyetlen hallgató sem lófrálhat évekig az egyetemen végzettség nélkül” – mondta akkor Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár.
Forrás: nlc.hu