Nehezen mozdulnak el a holtpontról a bértárgyalások. A munkáltatók úgy tűnik egyelőre nem hajlandók a megegyezésre, melynek alapja, hogy vegyék figyelembe a gazdasági mutatók alakulását.
MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség aggodalommal tekint az MVM Zrt. képviselőivel történő bértárgyalásokra, mert nem látja azt a szándékot, hogy a munkáltató a korábbi megállapodás szellemének megfelelően a munkavállalók helyzetét érdemben kívánná rendezni. A bértárgyalás eredményét több mint 15 ezer munkavállaló kíséri figyelemmel, mindeddig csalódottan – fogalmaz a közlemény.
Ezzel kapcsolatban az MVM TSZSZ Szövetségi Tanácsa a héten dönt a várakozásoknak megfelelő bérmegállapodás létrejötte érdekében szükséges intézkedésekről, esetleges érdekérvényesítő akcióiról. Az MVM TSZSZ javaslata szerint a 2021-2022-2023. évekre szóló MVM csoportszintű bérmegállapodásban rögzítésre került a bérmegállapodás évenkénti tartalmi felülvizsgálata. Rögzítésre került, hogy a bérmegállapodás felülvizsgálatánál figyelembe kell venni a gazdasági mutatók alakulását és meg kell állapodni a következő év bérfejlesztés szabályairól. Továbbá mind a VKF keretein belül megkötött megállapodás a minimálbérről és garantált bérminimumról, mind a Villamosenergia-ipari Ágazati Bérmegállapodás arra szólítja fel a szociális partnereket, hogy legalább a bérek reálértékét garantáló bérmegállapodásokat kössenek.
Infláció hatása
Ebben az évben a korábbi szerződés felülvizsgálata, illetve a bérmegállapodás megkötése különösen nagy jelentőségű az árszínvonal romlás és a megélhetési költségek emelkedése miatt. Ugyanis a jelenlegi infláció alatti bérmegállapodás szerinti bérintézkedés nem teljesíti a hivatkozott két megállapodásban rögzített bérajánlást. Az MVM TSZSZ tagszakszervezetei véleménye alapján a 2023. évre rögzített 3% alapbéremelési mérték módosítása is feltétlenül szükséges legalább kétszámjegyű százalékos mértékre, amely biztosítja legalább a bérek reálértéken tartását, és figyelembe veszi a munkaerőpiaci folyamatokat.
Több cikk is megjelent a sajtóban amelyek negatív kritikával illették az MVM Csoport egyes tevékenységeinek végzését. A Szakszervezet megítélése szerint a működésben jelentkező nehézségek okai egyértelműen az ilyen tevékenység végzéséhez szükséges nem elégséges bérezésre vezethetők vissza, illetve az emiatt jelentkező létszámhiányra és egyéb következményeire. Megítélésünk szerint az MVM Csoport felett a tulajdonosi jogot gyakorló nem határozta meg a bértárgyalás lefolytatásához és annak eredményes lezárásához szükséges mozgásteret, ezért kérjük, hogy a legfőbb tulajdonosi jog gyakorlója segítsen feloldani a kialakult feszültséget, és segítse elő, hogy érdemi felhatalmazással rendelkező tárgyalópartnerek érdemi tárgyalásokon valós eredményt érhessenek el – írják.
Forrás: Pénzcentrum