Létezik a globális munkaerőpiac ?

Tavaly még többen azt prognosztizálták, hogy a munkaerő globális vándorlásának kora jöhet, miközben az emberek ki sem mozdulnak szűkebb életterükből. De mára kiderült: a dolog azért nem ilyen egyszerű. Elméletileg jól hangzik: ha mindenki otthonról dolgozik, akkor egyenlő eséllyel lehet rástartolni egy izgalmas állásra Hajdúnánásról, New Yorkból vagy Maliból. Kétségtelen, hogy vannak cégek, melyeknek ez többé kevésbé megy.

A GitLabnak például nincs irodája, ellenben hatvannál is több országban közel 1700 alkalmazottja hordja össze a cég évi 250-260 millió dolláros bevételét. HR-vezetőjének, Darren Murph-nek a titulusa ennek megfelelően nem is HR- vagy toborzási vezető, hanem Head of Remote. A többség azonban óvatosabb. Habár a távmunka hatásának elméleti ígéretei is olyanok, mint a mesterséges intelligenciáé (mindenre IS megoldást ad), a gyakorlat némileg mást mutat. A nagy technológiai vállalatok például szép lassan terelgetik vissza munkatársaikat a csilliárdokért felhúzott csudakampuszaikba. Ugyanakkor a Gallup egy friss kutatása szerint az USA-ban az év elején a pandémia alatt home office-ba küldött alkalmazottak 39 százaléka még teljes munkaidőben távmunkázott. A kutatócég szerint 24 százalékuknál ez is marad a tartós helyzet. A Gartner szerint ez azt fogja eredményezni, hogy a munkaerő mintegy 5 százaléka még ennél is tovább megy, és határokon átnyúlóan, a globális munkaerőpiacon értékesíti a tudását, bár elsősorban szabadúszóként vagy valamiféle staff on demand formában. Bár a GitLab esetében bejött a modell, ha egy cég szeretne ebből a helyzetből profitálni, sok aprómunkáról kell elvégeznie. A kivitelezés ugyanis közel sem triviális (Murph is inkább az elméletről szeret beszélni). Mint a Remote nevű stratup alapító-vezetője, Job van der Voort röviden összefoglalta az amerikai Computerworldnek, minden egyes országra ki kell alakítani egy jogilag tiszta, mind a cég, mind a munkavállaló országában törvényes megoldást. (A Remote ún. employer of record vagy EOR – nemzetközi bérszámfejtési, juttatási és ezzel kapcsolatos compliance – szolgáltatásokat nyújt többek között a GitLab számára, ahol egykor az alapító is dolgozott. A startup kocepciójáról korábban részletesen is írtunk.) Az egyes országok szabályzói ugyanis nagymértékben eltérnek egymástól – még az EU-n belül is. Egy GitLab-típusú vállalat számára nem járható, hogy minden országban létrehoz egy jogi személyt, amely felveszi a munkavállalót, és kifizeti a helyi foglalkoztatási szabályoknak megfelelően, mert többe kerülne a leves, mint a hús. Az sem sokkal olcsóbb, ha hagyományos munkáltatói szolgáltatókat iktatnak be a folyamatba, amelyek biztosítják a szükséges adminisztratív hátteret is (bérszámfejtés, adózás, juttatások, jogi megfelelés stb.). Ráadásul sokszor elriasztották az alkalmazottakat a bürokratikus működésükkel. A Remote egyfajta hídként jelenik meg ebben a kapcsolatban, amelyen keresztül a vállalat az alkalmazottat úgy tudja bevonni a vállalati HR-rendszerbe, hogy közben a szabályozási aprómunka nem rá hárul. Az EOR-startupok jellemzően olyan felhőalapú platformot fejlesztenek szolgáltatásukhoz, amelyen keresztül a partnercégek központilag tudják kezelni a külföldi távmunkásaikat éppen úgy, mintha ott ülnének az irodában. Szolgáltatásaik ráadásul jellemzően olcsóbbak, mint a hagyományos külföldi munkaerő-kölcsönzés. Ez a piac most szép kilátásokkal bír. A Market Research egy idei jelentése szerint az EOR-szolgáltatások piaca 2021-ben 4,3 milliárd dollár volt, de 6,6 százalékos éves átlagos növekedéssel 2028-ra eléri 6,6 milliárdos méretet. Ebből nem maradnak ki a hagyományos szolgáltatók sem (pl. Randstad, Adecco), de egyre nagyobb részt hasítanak ki az olyan startupok, mint a Remote vagy a 12 milliárd dolláros értékelésnél tartó Deel.

Forrás: bitport.hu

 

További cikkek