Az „Út a munkaerőpiacra” (GINOP-5.1.1-15) 2015. szeptember 3-án jelent meg, azóta a mostani a 14. módosítás. A pályázati természetesen már lezárult, a megvalósítás azonban még folyamatban van. Sokadszorra módosította a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) egyik legrégebbi – és egyik legnagyobb keretösszegű – pályázatát, a 2015 őszén megjelent „Út a munkaerőpiacra” című kiemelt felhívást. A mostani változások egyike a catering költségek elszámolását érinti.
A rendezvényszervezés elszámolható költségei között szerepel az „1 résztvevőre és 1 napra jutó catering költség” tétel, amely a friss módosítás nyomán „nem haladhatja meg a bruttó 9000 forintot” – az előző verzióban itt még 6000 forint szerepelt. A felhívás keretösszege ugyanakkor csökkent: 246,61 milliárd forintról 244,46 milliárd forintra. Az „Út a munkaerőpiacra” (GINOP-5.1.1-15) 2015. szeptember 3-án jelent meg, azóta a mostani a 14. módosítás. A pályázati természetesen már lezárult, a megvalósítás azonban még folyamatban van. „A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie legkésőbb 2022. december 31-ig” – olvashatjuk a felhívásban. A felhívás célja olyan projekt megvalósítása, amely egyrészt az álláskeresők, különösen az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságának javítását, nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését szolgálja, másrészt a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépést kívánja elősegíteni azon közfoglalkoztatottak esetében, akik képessé tehetők és készek munkát vállalni a versenyszférában. A projekt keretében személyre szabott intézkedések – célzott munkaerő-piaci képzés, munkaerő-piaci szolgáltatások, a foglalkoztatás költségeinek átmeneti támogatása stb. – mellett az álláskeresőknek és a munkáltatóknak nyújtott szolgáltatások elérhetőségének, minőségének, hatékonyságának javítása egyaránt támogatható. Az eredetileg kijelölt pályázó a Nemzetgazdasági Minisztérium volt, a 2018-as változások között szerepelt, hogy a feladatot a Pénzügyminisztérium veszi át (pontosabban tarja meg).
Forrás: uzletem.hu