Többszáz dolgozót küldenek el a Tungsramtól

A Tungsram vezetése minden jel szerint hónapok óta készült a nagyarányú leépítésre. Ezer álláshelyet ajánl fel a Főváros annak a 400 embernek, akit a Tungsram az év végéig bocsát el budapesti gyárából. Ezt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jelentette be  újpesti sajtótájékoztatón. Az eseményre azután került sor, hogy Déri Tibor a IV. kerület momentumos polgármestere egyeztetést folytatott a Tungsram Csoport igazgatójával, Jörg Bauerral, Sallai Gáborral, a Tungsram dolgozók független szakszervezetének vezetőjével, valamint Varju László (DK), Barkóczi Balázs (DK) és Kanász- Nagy Máté (LMP) országgyűlési képviselőkkel.

Déri szerint hívták Észak-Pest negyedik, fideszes képviselőjét is, de Zsigmond Barna Pál nem élt a lehetőséggel. Kiss Ambrus kérdésre válaszolva elmondta, az ezer munkahely a fővárosi cégeknél lévő betöltetlen álláshelyekből jön össze, egyebek közt a BKV-nál, a Vízműveknél és a Gyógyfürdőknél. Kiss szerint nem jelent jelentős többletkiadást az új munkavállalók felvétele, mert elmondása szerint ezeket a munkákat most is el kell végezni, így jelenleg túlórákat fizetnek ezek a vállaltok. Ezen kívül állásbörzét és munkaerőpiaci segítséget is ígérnek az elbocsátandó dolgozóknak, utóbbit olyanoknak, akik évtizedek óta a Tungsramnál dolgoznak, ezért számukra nehézséget okozhat az álláskeresés, önéletrajz írás. A sajtótájékoztatón a három ellenzéki országgyűlési képviselő sürgette a kormányt, hogy gondoskodjon az elbocsátottakról, Varju László pedig korábban már ezirányú kérdéssel is fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, választ azonban a kormányváltásra hivatkozva nem kapott. Április 26-án jelentette be a Tungsram Csoport, hogy öt hazai gyárából év végéig elbocsát 1600, főként a hagyományos izzók gyártásában részt vevő, illetve irodai dolgozót. A cég közleménye szerint a leépítéssel és átszervezéssel a megmaradó üzletágakban 1500 munkahelyet tudnak megtartani. A Tungsram vezetése minden jel szerint hónapok óta készült a nagyarányú leépítésre, idén februárban a munkavállalókat elbocsátás esetén hátrányosabban érintő módon változtatta meg a kollektív szerződést. Ezt a szakszervezetek nem fogadták el, de sokra nem mentek vele, a Tungsram a kirúgottakat a korábbi nagyvonalúbb feltételek helyett csak a Munka Törvénykönyve alapján kompenzálja.A 125 éves vállalatot a rendszerváltás idején az amerikai General Electric (GE) vette meg, majd 2018-ban adta el a jelenlegi tulajdonosnak, a GE korábbi magyarországi igazgatójának, Jörg Bauer-nek.

Forrás: nepszava.hu

 

További cikkek