A válság előtti szinten áll a foglalkoztatás hazánkban

A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 2021 decemberében 4 millió 687 ezer volt. A 2021. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 688 ezret tett ki, ami 65 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az M1-en az adatokat értékelve úgy fogalmazott: a kormányzati segítő programot célba érnek. „Nemcsak az előző év viszonylatában, hanem akár az előző hónap viszonylatához képest is van egy tízezer fős növekedés, ami azt jelenti, hogy a téli nehéz idők ellenére is a munkaerőpiacon mindenki teszi a dolgát.

A munkaerőpiac stabilan visszatért a járvány kitörése előtti magas foglalkoztatási szinthez – állapították meg a legfrissebb adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A munkaerőhiányos helyzet azonban bérversenyt vált ki, amely szítja az inflációt, a csaknem teljes foglalkoztatottság pedig az extenzív növekedési fázis végét is jelzi a hazai munkaerőpiacon – figyelmeztettek. Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: továbbra is csúcson a hazai foglalkoztatottság. A magyar munkaerőpiac immár kifejezetten stabilan visszatért a válság előtti állapotába, hónapról-hónapra rekord magas a foglalkoztatottsági szint és nemzetgazdaság szerte egyre erősebb a munkaerőhiány és a bérverseny, ahogy a pandémiás időszak előtt is jellemző volt. A Takarékbank várakozása szerint a tavalyi 4,1 százalék után idén 3,2 százalékos lehet az éves munkanélküliségi ráta. A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárult a munkahelyek megőrzéséhez – jegyezte meg a szakértő. Az egyre feszesebb munkaerőpiac a bérnövekedés ütemét is tovább gyorsítja, miközben a kínálati oldal még mindig nem épült fel teljesen: továbbra is jelen van a globális alapanyaghiány, kapacitáshiány és a jelentős energiadrágulás is nehezíti a vállalatok termelési szintjének helyreállását – emlékeztetett. A teljes foglalkoztatottság közelében áll a hazai piac, ami egyben az extenzív növekedési fázis végét is jelzi a hazai munkaerőpiacon – állapította meg Horváth András. Regős Gábornak, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetőjének sem okozott meglepetést a decemberi foglalkoztatási adat, amely az előző hónapokban megszokott magas szinten stagnált, míg éves alapon érdemi bővülés figyelhető meg. Ez azt is jelenti, hogy amíg a járványhelyzet a gazdaságot érintő érdemi korlátozások nélkül kezelhető, addig a foglalkoztatási szint magas tud maradni. A negyedik negyedéves adatokból megállapítható, hogy az éves bővülés továbbra is az elsődleges munkaerőpiachoz köthető. A külföldön dolgozók száma azonban az előző hónapokban látottaknál mérsékeltebb csökkenést mutatott.

Forrás: hirado.hu

 

További cikkek