Megnőtt a magánintézmények száma, melyek mindegyike nagyon népszerű a szülők és a diákok körében is. A magánintézményekben annak ellenére is sok a jelentkező, hogy a szülői hozzájárulás havi összege 100-120 ezer forint körül mozog.
Budapest vonzáskörzetében egyre többen élnek, ám az itteni általános iskolák gyakorlatilag tele vannak. Ezért megnőtt a magánintézmények száma, melyek mindegyike nagyon népszerű a szülők és a diákok körében is – foglalta össze a HVG és a hvg.hu oktatási portálja, az Eduline. A cikkben példaként hozzák fel a Biatorbágyon 2019-ben nyílt magániskolát, amely egy nyolc évfolyamos, akkreditált intézmény. Az iskola a Re-Crea Diósd tanulócsoportból nőtt ki, és a a fő pedagógiai elv az open learning: ez azt jelenti, hogy a pedagógusok a diákok érdeklődése által irányított egyéni tanulási utakban hisznek. A szülői hozzájárulás viszont nem olcsó, ugyanis havonta 135 és 160 ezer forint közötti összegeket kell fizetni. Az Eduline szerint ennek ellenére alig akadnak szabad helyek az intézményben. Veresegyházán szintén több magán- és alapítványi iskola indult az elmúlt években, és a portál szerint mindegyik népszerű. Ezekben kevesebb diák tanul, ugyanis az osztálylétszámok maximum 12-15 fősek. A szülői hozzájárulás összege viszont itt sem kevés, havi 130 ezer forintot jelent.
Hasonlóan meredeken nő Budaörs lakossága is, ahol az elmúlt egy-két évben ugyancsak sok új iskola nyílt. A cikkben kitérnek arra is, hogy a Prezi alapítója, a Halácsy Péter által indított Budapest School is több mikroiskolát nyitott az agglomerációban. A solymári mikroiskola például 2018-ban, az érdi 2020-ban indult, de ma már Dabason, Gödöllőn és Budaörsön is van ilyen intézmény. Az iskolában úgynevezett portfólióalapú értékelés van, illetve mentorálás, de fontos alapelv az is, hogy a tanulás projektek mentén halad. Az agglomerációban működő mikroiskolákban az ösztöndíjasok 40-50 ezer forintos hozzájárulás fizetnek, a támogató szülők pedig 130-140 ezer forintot.
Forrás: hvg.hu