Nem kell a hitel a cégeknek ?

A felére esett vissza a beruházási hitel igénylése a cégeknél. A szektorból származó információk szerint a kereslet nagyjából feleakkora, mint a tavaly ugyanekkor Július óta igényelhetik a vállalkozások a talpra állásukat támogató Széchenyi Újraindítási Hitelt. A nyári bevezetés és a szigorú feltételek azonban aggodalomra adhatnak okot a konstrukció sikerével kapcsolatban.

Az első hónapok tapasztalata alapján a tavaly bevezetett állami támogatású vállalati hitelkonstrukciókhoz képest mérsékeltebb az érdeklődés a Széchenyi Újraindítási Hitel iránt, mondta el az Inforádiónak adott interjújában Szabó Norbert, a Sberbank mikrovállalati üzletágának vezetője. A szektorból származó információk szerint a kereslet nagyjából feleakkora, mint a tavaly ugyanekkor.A jelenség oka, hogy míg az előző esztendőben minden vállalkozás ráharapott a hitelekre, gyakran konkrét fejlesztési cél nélkül, idén már megfontoltabbak az ügyfelek. Ráadásul akinek a 2020-as pénzügyi éve a járvány miatt nem alakult jól, ők kevésbé hitelképesek. A hitelösszeg tekintetében is van csökkenés, idén csaknem 30 százalékkal alacsonyabb összegre adnak be hiteligényt a vállalkozások. Jó hír ugyanakkor, hogy tudatosabbak a cégek, konkrét célokkal érkeznek a hitelintézetekhez – értékelt a szakember.Az igénylők jellemzően folyószámlahitelt keresnek, főként a mikrovállalkozások, de a középvállalkozásoknál a forgóeszközhitel is számottevő arányt képvisel. Sokat mondó azonban az is, hogy melyik termék iránt csökkent leginkább a kereslet: a beruházási hitelek piaca visszaesett az elmúlt időszakban. Ennek oka az anyagárak változása és a kivitelező oldali bizonytalanság, emiatt egy mikrovállalkozás csak nagyon indokolt esetben fog bele beruházásba, különösen akkor, ha azt hitelből is kell fedeznie. Ami a jövőt illeti, a Sberbank szakembere egy nagyobb igénylési hullámra számít az utolsó negyedévben. A mikrovállalatok az új konstrukció révén teljes mértékben élni tudnak továbbra is az állami támogatásos hitelek előnyeivel. A középvállalkozások esetében ez nehézséget fog jelenteni, hiszen az NHP termékek kivezetésével eltűnt a piacról azon támogatott termékek köre, melyek az ő vállalatméretüknek megfelelő magasabb elérhető hitelösszegeket engedtek. Szabó Norbert várakozása alapján a gazdaság újraindulását segítő termékek életciklusa hosszabb lesz, akár két évig is piacon maradnak majd, ezért a hitelprogram jövő éves meghosszabbítására számít.

Forrás:  piacesprofit.hu

További cikkek

Kevés nyugdíjas dolgozikKevés nyugdíjas dolgozik

Egyre kevesebb nyugdíjas dolgozik, miközben csúcson van a foglalkoztatottak száma-ezt mutatják a statisztikai adatok.  Az egyre csak súlyosbodó munkaerőhiányt a kormány részben a rendelkezésre álló munkaerőtartalék segítségével szeretné megoldani. Ide

Uniós bértámogatásUniós bértámogatás

A GINOP 881 millió eurónyi többlet forrásban részesül, amely pénzt több mint 8 000 kis- és középvállalkozás által igénybe vehető kamatmentes működőtőke-hiteleszközre, valamint a Covid19-járvány miatti korlátozó intézkedések által érintett