A köz- és taggyűlések elmaradása esetén a társaságok és a civil szervezetek nem tudnak eleget tenni jogszabályi kötelességüknek, nem tudják szabályszerűen elfogadni az előző évi beszámolót határidőig, azaz május 31-ig. A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) álláspontja szerint a március 8-án életbe lépett járványügyi korlátozások miatt, a köz- és taggyűlések összehívása komoly problémát okoz mind a gazdálkodó szervezetek esetében, mind a nonprofit szektorban.
Elektronikus eljárási rend, ami lehetővé tenné a gyűlések személyes jelenlét nélküli megszervezését, csak a szervezetek elenyésző részénél került kidolgozásra. „A köz- és taggyűlések elmaradása esetén a társaságok és a civil szervezetek nem tudnak eleget tenni jogszabályi kötelességüknek, nem tudják szabályszerűen elfogadni az előző évi beszámolót határidőig, azaz május 31-ig. Ezért van szükség a határidő elhalasztására” – mondta Harkai István, a MINKE elnöke. A szakember elmondta, hogy számos jelzés érkezett a könyvelőirodáktól, hogy ez a probléma a szervezetek széles körét érinti, a társas vállalkozóktól az alapítványokon, egyesületeken át a társasházakig. Emlékeztetett, hogy a múlt évben a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében szeptember 30-ig kaptak a szervezetek halasztást. A MINKE álláspontja szerint ez most is jó megoldás lenne.
Forrás: piacesprofit.hu