Minden országot érint a válság

A mostan gazdasági válság mélyen érinti az országokat, 1870 óta nem fordult elő, hogy egyszerre ennyi országban zsugorodjon az egy főre eső gazdasági kibocsátás — idézi a Világbank a hétfőn közzétett gazdasági előrejelzését a Handelsblatt.

 

A Világbank előrejelzése szerint 2020-ban 5,2 százalékkal zsugorodik a globális gazdaság. A koronavírus-járvány, illetve az amiatt elrendelt korlátozások következményei legsúlyosabban az ipari országokat érinthetik, amelyek átlagosan 7 százalékos visszaeséssel számolhatnak. A Világbank a feltörekvő és a fejlődő országokban 2,5 százalékos visszaesésre számít. Utóbbi adat kevésbé rossznak tűnhet, mint amilyen valójában — teszi hozzá a lap, megjegyezve: ha csak a jelenlegi status quo megtartását nézzük, ezeknek az országoknak egyre növekedő népességük miatt nagyobb növekedésre lenne szükségük, mint a már iparosodott országoknak. A Világbank mostani előrejelzése pesszimistább, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi közlése, amely globálisan 3 százalékos recesszióval számolt. Május végén az IMF vezetője is előrevetítette, hogy a friss adatok tükrében nagyobb lehet a baj: A legfrissebb adatok arra utalnak, hogy a globális hanyatlás tovább súlyosbodik. — mondta akkor Kristalina Georgieva. A Handelsblatt szerint valószínű, hogy az IMF júliusi előrejelzésében már az áprilisnál rosszabb számok szerepelnek majd. A Világbank lassú javulással számol. Kalkulációik szerint 2021-ben 4,2 százalékkal növekedhet a globális gazdaság. A lap hozzáteszi: a koronavírust megelőző három és négy százalék közötti átlagos növekedési ráta után,  egy nagyon mély recessziót követően ez az érték rendkívül csekély. A Világbank forgatókönyve szerint 2021-ben az iparosodott országok gazdasága 3,9, a szegényebb államoké pedig 4,6 százalékkal növekedhet. Mindennek azonban az az előfeltétele, hogy az iparosodott országokban még nyáron, a fejlődő országokban pedig valamivel később feloldják a koronavírus miatt életbe léptetett korlátozásokat ls hogy ne legyen egy súlyos, második fertőzési hullám. Ugyanakkor a Világbank úgy véli, hogy nem zárható ki egy még rosszabb forgatókönyv sem, amelyben a globális gazdaság 2020-ban nyolc százalékkal csökken és 2021-ben mindössze egy százalékkal nő.

Forrás: 24.hu

További cikkek