Négynapos munkahét az angoloknál is

Négynapos munkahét

Tesztelik az angoloknál a négynapos munkahetet. Azt feltételezik, hogy a dolgozók eredményesebben végzik majd a munkájukat. Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbb cégnél a tesztidőszakban nőttek a bevételek, csökkent a fluktuáció és a munkavállalók kiégési szintje is visszaesett.

61 brit vállalat mintegy 2900 munkavállalóval vett részt

A négynapos munkahét tesztelésében résztvevő 61 brit vállalat nagy része azt mondja, nem tér vissza az ötnapos normához, és egyharmaduk kész arra, hogy ezt a változást véglegesen bevezesse – írja a Portfólió. A kísérlet, amelyben mintegy 2900 brit munkavállaló vett részt, egy világméretű kezdeményezés része. A munkavállalók a szokásos munkaidejük 80%-áért 100%-os fizetést kaptak, azzal a céllal, hogy produktívabbak legyenek. Az oxfordi és cambridge-i egyetemek tudósai, valamint az amerikai Boston College szakértői az Autonomy nevű agytröszt partnerségével irányították a kísérletet – idézi a Bloomberget a Portfólió.

Nőttek a bevételek, csökkent a fluktáció

A legtöbb cégnél a tesztidőszakban nőttek a bevételek, csökkent a fluktuáció és a munkavállalók kiégési szintje is visszaesett. Az új munkarenddel a munkavállalók a stressztől, a fáradtságtól és az egészségtől kezdve a magánéletükig mindenben javulásról számoltak be. A férfiak gyermekgondozással töltött ideje a kísérlet során több mint kétszeresére nőtt a nőkéhez képest. A 2900 résztvevő közül senki sem mondta, hogy lemondana a négynapos munkarendről, sőt, 15%-uk azt mondta, hogy semmilyen plusz pénzösszeg sem tudná rávenni őket arra, hogy visszatérjenek az ötnapos munkarendhez – írja a lap.

Forrás: hrportal.hu

 

További cikkek