Nem tudni mi jöhet még a járvány miatt a munkaerőpiacon, de a szakemberek azt jósolják: kényszer intézkedésekre lesz szükség. A GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése szerint az öt főnél nagyobb cégeknél az elmúlt hónap legalább 50-60 ezer fős elbocsátása után újabb 90-100 ezer ember veszítheti el állását.
A munkanélküliségi ráta elérheti a 10 százalékot is. A járvány hatását a cégek üzletmenetére a felmérés résztvevőinek 58%-a jelentősnek érzi, s további 36%-uk is érzékelt némi hatást – vélhetően ezek döntő többsége negatívat. A foglalkoztatott létszám és a nemzetgazdasági ágak szerint képzett csoportok esetében mindenütt 90% feletti az érintettség, azaz a járvány teljesen átszőtte a magyar gazdaság szervezeti rendszerét, összes ágazatát. A turizmus-szektor, illetve a szórakoztatás és szabadidős tevékenység esetében lényegében minden céget jelentősen érintett a járvány. Néhány területen átlag alatti az érintettség: ilyen az iparon belül a vegyipar és az ipari javítás, a kereskedelemben az építőanyagok forgalmazása, illetve a szolgáltató szférában a jogi, számviteli és adminisztratív szolgáltatás, valamint az építészeti, műszaki tevékenység. A járvány okozta negatív hatások mérséklésére az elmúlt egy hónapban a válaszadók a kényszer-szabadságolást és az elbocsátást is viszonylag széles körben vetették be: az előbbit minden harmadik, az utóbbit minden nyolcadik cég. A kényszer-szabadságolással leginkább az 51 és 250 fő között foglalkoztató középvállalatok éltek, ezek közel fele alkalmazta ezt az eszközt. A mezőgazdaságban a cégek mindössze 5%-a, a kereskedelemben 25%-a, az iparban 40%-a tett ilyet. Elbocsátásokat is leginkább a középvállalatok eszközöltek (20%-uk élt ezzel). Az agrárcégek igyekeztek legnagyobb arányban megőrizni a munkaerőt, míg az építőipariak közül minden hatodik kényszerült leépítésre. Ha a mintabeli arányokat rávetítjük az öt főnél többet foglalkoztató versenyszféra egészére, úgy az elmúlt hónapban legalább 50-60 ezer ember veszthette el az állását. A közeljövőre vonatkozó kilátások gyászosak: mindössze a cégek 4%-a reménykedik abban, hogy a járvány az üzletmenetükre pozitív hatással lesz és 9%-uk gondolja ezt a hatást semlegesnek. A cégek bő harmada némi, fele jelentős negatív hatástól tart. A már eddig is jelentős hatás érzékelő vállalkozások közül csaknem mindegyik a jövőben negatív hatástól tart, míg az eddigiekben hatást nem érzékelők kétharmada is kisebb-nagyobb romboló hatástól tart a közeljövőben.
Forrás. mmonline.hu