Segítséget kapnak egyes szektorok magyarországon

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján jelentették be, hogy mely szektorok kapnak támogatást. Nagy István agrárminiszter tájékoztatójában elmondta: a könnyebb hitelhez jutást segíti, hogy a hitelhez nyújtott kezességek esetében is könnyítések történtek.

Agrárügyi bejelentésekkel kezdődött az operatív törzs keddi tájékoztatója: többek között a borászatokat, pálinkafőzőket és a kisüzemi sörfőzdéket is segítik. A sajtótájékoztatón Nagy István köszönetet mondott az agrártársadalomnak, hogy most is keményen dolgoznak – számolt be az Origo. Hálás az élelmiszeriparban dolgozóknak is – tette hozzá. A magyarországi élelmiszer-előállítás az egyik legfontosabb pillére a magyar gazdaságnak – mondta. Nagy István arról is beszélt, hogy a legfontosabb cél az értékesítési lehetőségek biztosítása. Éppen ezért is nyitották meg a piacokat az önkormányzatok – mondta. Elindult a munkaszuret.hu, hogy minél többen tudjanak a mezőgazdasági idénymunkában részt venni – közölte a miniszter. Arra kérte az ideiglenesen munkájukat vesztetteket, hogy vegyenek ebben részt. Szólt arról is, hogy a legkisebb mezőgazdasági termelők számára is elérhető lesz a 200 milliós megemelt hitel. Nagy István elmondta azt is, hogy a könnyebb hitelhez jutást segíti, hogy a hitelhez nyújtott kezességek esetében is könnyítések történtek. A bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál és a kis sörfőző üzemek esetén sem kell járulékokat fizetni. Ezek a könnyítések a kertészetekre és a dísznövény-kereskedőkre is kiterjednek – tette hozzá.

További cikkek