A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérése szerint a második világháború óta nem volt ilyen súlyú gazdasági válság Magyarországon, mint most van a koronavírus járvány miatt. Az USA-ban két hét alatt több mint tízmillió ember veszítette el az állását.
Mindenhol a világban leépítések zajlanak, a vállalatok elveszítették bevételeiket, miután a gazdaság lelassult, befékezett a korlátozó intézkedések miatt. A második világháború óta ez a legsúlyosabb globális válság – állítja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet. Szerintük a következő időszakban folytatódhatnak a leépítések szerte a világon, ezért a kormányoknak olyan intézkedéseket kell hozniuk, amelyekkel támogatják a vállalatokat és a dolgozókat egyaránt, hogy elkerüljék a munkanélküliség drasztikus emelkedését, mert a munkahelyek megtartása a legfontosabb. Az ILO becslése szerint a munkaórák az idei második negyedévben 6,7%-kal csökkennek, ami azzal egyenértékű, hogy 195 millió teljes munkaidős foglalkoztatott állása veszik el. A koronavírus-járvány gyakorlatilag minden ember munkájára hatással van, azonban jelentős különbségek vannak az egyes szektorok között. A szervezet azt tapasztalja, hogy olyan kulcsfontosságú gazdasági szektorokban mutat teljes összeomlást a gazdasági aktivitás, mint a szálláshely-szolgáltatás, a feldolgozóipar, a kis- és nagykereskedelem, az ingatlanügyletek, valamint a szolgáltató szektor. Ezekben az ágazatokban sokszor alacsony képzettségű és alacsony jövedelmű emberek dolgoznak világszerte, őket különösen erőteljesen sújthatja a járvány hatása. Ezekben szektorokban 1,25 milliárd ember dolgozik, ami a teljes globális munkaerő-állomány közel 40%-a, és az ILO arra figyelmeztet, hogy drasztikus fizetéscsökkenés és leépítés következhet. Az ILO szerint a helyzet megoldására egészség- és gazdaságvédelmi intézkedéseket kell hozni a kormányoknak, amelyek kulcsfontosságú eleme a bizalom fenntartása. Egyes kormányok már hoztak hatékony intézkedéseket, de ennél többre van szükség. A kormányoknak lépéseket kell tenniük a gazdaság stimulásása érdekében (fiskális és monetáris oldalról), a kereslet és a kínálat egyidejű támogatására, valamint a hitelezés fellendítésére is. Emellett lépéseket kell tenniük a vállalatok és a munkahelyek támogatására, amelyeknek arra kell irányulniuk, hogy a vállalatok ne építsék le a dolgozókat, ki kell terjeszteni a szociális védelmet mindenki számára, és adó- valamint pénzügyi kedvezményekkel kell támogatni a vállalatok helyzetét
Forrás: atv.hu