Gödön intézkedéseket léptettek életbe a Samsung gyárban dolgozó kínai munkásokat érintően a koronavírus miatt. Göd polgármestere tájékoztatta a helyieket arról, hogy a városban működő Samsung-gyár felvette a kapcsolatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi részlegével.
Balogh Csaba polgármester hangsúlyozta: jelenleg nincs a hatóság által kötelezően előírt intézkedés, ennek ellenére a Samsung SDI minden tőle telhetőt megtesz a megelőzés érdekében. A polgármester tájékoztatása szerint ezek a következők: fokozott fertőtlenítés a közös helyiségekben, a folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítők kihelyezése, belső oktatás a megelőzés érdekében szükséges, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott higiéniai szabályokról, a Kínából érkező alkalmazottak munkába állás előtti karanténba helyezése, majd megelőző orvosi vizsgálata. A WHO szakértőinek álláspontja szerint a járvány komoly vészhelyzetet jelent Kínában, de globális egészségügyi vészhelyzetről még nincs szó. Magyar betegről egyelőre nem tud az országos tiszti főorvos.
Forrás: hvg.hu