Biztosabbnak ítéljük meg az állásunkat, mint korábban

Nőtt a hazai munkavállalók állásuk iránt érzett bizalma, túlnyomó többségük szerint még sokáig fennmarad a munkahelyük, valamint a pozíciójuk, amelyben dolgoznak. Megugrott ugyanakkor azok aránya, akik önszántukból váltanának új munkát. Az egy évvel korábban mért adatokhoz képest több fontos részmutató is stabilitásról árulkodik, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös munkaerőpiaci kutatásából.

A tavalyi év hasonló időszakához képest ugyan két, az előző negyedévhez képest pedig egy ponttal visszaesett a munkavállalói bizalmi index szeptemberben, a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe alapján a jelenlegi 69 pontos érték továbbra is egy optimista hozzáállást mutat a munkavállalók körében. A negyedéves jelentésből megtudhatjuk, hogy a megkérdezettek körében a nyári időszakhoz hasonlóan ismét nagyon magas, 93 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy a dolgozók mennyire bíznak a jelenlegi munkahelyük fennmaradásában. Az előző év azonos időszakában ez az érték 92, 2017-ben pedig ugyancsak 93 pontot vett fel. Fontos megemlíteni azt a részmutatót is, amely azt vizsgálja, hogy az adott munkavállaló mennyire érzi biztosnak a jelenlegi pozícióját: ez a szám 91 pontot vett fel, ami tavaly őszhöz képest 1 pontos emelkedést, 2017-hez képest pedig stabilitást jelent, ugyanakkor a három, illetve négy évvel ezelőtti adatokhoz képest 14, illetve 13 pontos ugrást mutat. A megkérdezettek körében tehát évek óta a biztonságérzet stabilitása tapasztalható. Az újbóli elhelyezkedés esélyének megítélésével kapcsolatban minimális visszaesés történt, mivel a folyamatosan emelkedő tendencia mellett a tavalyi 56 pont után idén 54-et vett fel ez az érték, ugyanakkor említésre méltó az előző negyedévhez viszonyított 3 pontos csökkenés. A kutatás az emberek jelenlegi munkahelyük iránt érzett motivációját is vizsgálta, amelyből az derült ki, hogy a válaszadók kevesebb mint fele (47%) hajlandó lenne a mostaninál messzebbre, akár fél órával is többet utazni a munkahelyére: ez 5 százalékpontos esést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor egy év alatt 40%-ról 32%-ra esett azoknak az aránya, akik említették, hogy ugyanannyi pénzért akár nehezebb munkát is hajlandók lennének elvégezni. Továbbá 32%-ról 30%-ra csökkent azok aránya, akik hajlandók lennének akár a saját költségükön is tovább képezniük magukat. Forrás: profitline.hu

További cikkek