Munka vagy otthon ápolás

Magyarországon több százezren gondozzák otthon a betegeket, hozzátartozóikat, miközben munkaerőhiány van. A magyar foglalkoztatottsági ráta elérte azt a pontot, ahonnan már nem nagyon tud tovább emelkedni. Az elemzők szerint az egyik terület, ahol még kihasználatlan kapacitások rejlenek, a nők munkavállalásában rejlik.

Ezt igazolja az is, hogy az ‘Europe 2020’ terv keretében kitűzött foglalkoztatási céloknál a ráta már régen elérte a 75 százalékot a 20-64 év közti férfiak körében, míg a nőknél egyelőre messze van a kitűzött szám. Az Eurostat közzétette a 2018-ra vonatkozó, legfrissebb gondozási statisztikákat, ezeket megnézve az látszik, hogy jelentősen nagyobb azon nők aránya, akikre gyermekgondozási, vagy a családdal élő beteg rokonok gondozásával kapcsolatos feladatok hárulnak. Az látszik, hogy több mint 6 millió magyar gondoskodik valakiről valamilyen formában – a minden típust magába foglaló statisztikában is többségben vannak a nők, igaz arányuk sokkal inkább kiegyenlített. Ha viszont már azt vesszük, hogy az egy háztartásban élő  rokonokat és gyermekeket ki látja el, a nők aránya csaknem másfélszer akkorára ugrik, ha pedig a sérült/beteg hozzátartozók gondozásáról van szó, szintén többségben vannak a nők. Mindeközben Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány, 2019 második negyedévében például közel 80 ezer betöltetlen álláshely volt az országban, és a munkaerőpiac gyakorlatilag teljesen feszessé vált. Ennek a problémának az enyhítésére a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatása mellett jó lehetőség lenne a nők bevonása a munkaerőpiacra, hiszen az egyértelművé vált, hogy a kormány nem számol a bevándorlással, mint alternatívával. A gondozási feladatok miatt kieső nők foglalkoztatásához egyrészt arra lenne szükség, hogy az ellátórendszert fejlesszék, másrészt elengedhetetlen a táv és részmunkaidős foglalkoztatás támogatása, ugyanis így be lehetne vonni a munkaerőpiacra azokat is, akik eddig kimaradtak

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek