Csak úgy lehet Magyarországon tovább csökkenteni a munkanélküliséget, ha megreformálják a munkaerőpiacot, miután a magyar gazdaság elérte a teljes foglalkoztatottság szintjét. A szakértők szerint, figyelembe véve a legfrissebb foglalkoztatási adatokat, a 2018. november és 2019. január közötti időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer volt, 45 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 170 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt.
Az ING Bank vezető elemzője hangsúlyozta: a feszített munkaerőpiac miatt idén éves szinten 3,6 százalékos munkanélküliségi rátára számítanak. A telített munkaerőpiac tovább hajthatja a béremelkedést, valamint a termelékenység javítását célzó vállalati beruházásokat is. Az elemző a foglalkoztatás szerkezetéről megjegyezte, a közfoglalkoztatottak létszáma 130 ezer alá csökkent, az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma viszont tovább emelkedett, bár a tempó lassulást mutat. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a munkaerőpiac egyre inkább beleütközik a foglalkoztatás további bővülésének korlátjába, az uniós tagállamokkal összehasonlítva azonban Magyarországon is elérhető a foglalkoztatási ráta további, legalább 4 százalékos emelkedése. Ennek a legnagyobb gátja a feketefoglalkoztatás, illetve, hogy a munkaerőpiacon zömében már csak a teljesen képzetlen munkaerő maradt, náluk pedig a helyzet javítása érdekében nagy hangsúlyt kell helyezni az oktatásra, mindezekhez pedig szakpolitikai beavatkozásra van szükség. Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzőjének véleménye, hogy az adatok továbbra is erős, feszített munkapiacot jeleznek, ami az idén is „megágyazhat” a bérek folytatódó – bár 2018-hoz képest várhatóan lassuló ütemű – emelkedésének. Mindez azt is jelenti, hogy a lakossági fogyasztás az idén is fontos támasza marad a magyar gazdasági növekedésnek, ellensúlyozva a globális piacokról érkező esetleges negatív hatásokat, amelyek leginkább az ipari export lassulásában mutatkozhatnak meg. Az elemző szerint a tavalyi évi kiemelkedő, 4,8 százalékos éves növekedése után 2019-ben lassulhat a GDP bővülése, ám továbbra is a 3,5-4 százalékos sávban maradhat.
Forrás: autopro.hu