Intenzíven keresik a munkavállalókat

Az üzletláncok weboldalai tele vannak álláshirdetésekkel, pedig az eddigi tapasztalatok azt mutatták, januárban, februárban  pang a munkaerőpiac ezen a területen. A kiskereskedelemben a boltosok keresik a munkaerőt, bolti eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, raktárosokat.

A legnagyobb üzletláncok honlapjait nézve most ugyan kevesebb a meghirdetett álláshelyek száma, de ez csak annak köszönhető, hogy még csak év eleje van – írja friss összeállításában a blokkk.com. A hat legnagyobb üzletlánc álláshirdetései szerint a meghirdetett helyek száma hozzávetőleg fele a néhány hónappal ezelőttinek – azonban az év eleji forgalom a legkisebb, a január és a február az év két leggyengébb hónapja, mégis még most is lázasan keresnek bolti dolgozókat. A legnagyobb eladókeresési láz az ország közepén tombol, a meghirdetett álláshelyek 60%-a budapesti és Pest megyei. Feszültséget jelent a boltos munkaerőpiacon is, hogy a nyugati országrészben sem könnyű, sőt egyes meglátások szerint számos esetben lehetetlen munkavállalót találni, ugyanakkor a keleti térségben ez kisebb feszültséget jelent. Sőt, egyes nagyáruházak a keleti országrészben nem is hirdetnek álláshelyeket, mert jelenleg betöltött minden pozíciójuk. De hát ez változhat bármikor, mint korábban – írja a portál. Előreláthatóan az első nagy kereskedési hullámot, a húsvéti bevásárlásokat megelőzően elindul majd az eladókeresés újabb, nagyobb hulláma.

Forrás: privatbankar.hu

További cikkek

Online karriernapokOnline karriernapok

Bő egy hétig tart még a jelentkezési időszak az SZTE Online Karriernapokra azon cégek számára, amelyek szeretnének bemutatkozni az egyetem jelenlegi és volt hallgatói előtt, illetve nyitott pozíciókat és egyéb