Keresik a programozókat

Nemcsak a technológiai cégek, de  a hagyományosak is keresik a programozókat és meg is fizetik őket, átlag 400-500 ezer Ft azoknak a bére, akik a Codecool 12+6 hónapos programozóképzését elvégzik. Rendszeresen összeírja a kurzusait elvégző tanulók elhelyezkedéskor kapott első fizetésének mértékét a Codecool Programozóiskola. Miközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, betöltetlen álláshelyek számáról készült jelentését egyértelműen történelmi rekordnak minősíti mindenki, abban továbbra sincs konszenzus, hogy valójában mekkora is a munkaerőhiány mértéke az egyes iparágakban.

Míg a KSH háromezer ember hiányát mutatja ki az informatikai és távközlési szektorban, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége akár harmincezret sem tart elképzelhetetlennek. Boda József, a Codecool társalapító-ügyvezetője elmondta: a diákjaik felvevőpiacát jelentő lengyel és magyar vállalatoknál azt tapasztalják, hogy az új álláshelyek meghirdetése mellett folyamatosan nő az igény a meglévő dolgozóik átképzésére vagy továbbképzésére is. A digitalizálódó ipar tehát nem csak új, statisztikailag számontartható álláshelyeket teremt, hanem igazodást vár el a meglévő foglalkoztatottaktól is. Hangsúlyozta: nem valószínű, hogy a meglévő képzési piac képes lenne utolérni az igényeket, vagy bármikor túlkínálat lépne fel programozók terén. A cégek most már végleg szakítottak azzal az előítélettel, hogy ezek a munkakörök csak „született” programozókkal tölthetők fel, és elismerik, hogy versenyképes tudást ad a képzési programunk, amire támaszkodhatnak. A Codecoolnál négy helyszínen (Budapest, Miskolc, Varsó, Krakkó) majdnem ötszázan tanulnak jelen pillanatban, és a két országban közel 400 végzett diák dolgozik mintegy hetven különböző cégnél. 2019-re a társaság vezetése további növekedést tervez, mind létszámban, mind a képzési helyeik számában.

Forrás: www.mmonline.hu

További cikkek