A martfűi növényolajgyárban minden eddigit meghaladó fejlesztést hajtanak végre közel kilenc milliárd Ft-ból. Új feldolgozó egység épül, ahol ellsősorban hazai alapanyagból napraforgó-alapú növényi takarmány-alapanyagot állítanak elő. A beruházást a Bunge Zrt. a martfűi gyárában valósítják meg. Wojciech Jachimczyk, az amerikai tulajdonú cég vezérigazgatója elmondta: az új feldolgozó egységben elsősorban hazai alapanyagból magas fehérje-tartalmú, GMO-mentes termelésnél felhasználható, napraforgó-alapú növényi takarmány-alapanyagot állítanak elő és forgalmaznak SunPro márkanéven.
A beruházás két évvel ezelőtt indult és a tervek szerint több mint 10 milliárd forint árbevételt generál majd évente. Az új üzemben 21 új munkahely jött létre. Az új termék, a SunPro olyan szabadalmaztatott eljárás, amelynek segítségével e napraforgódarából takarmányozási szempontból értékesebb termékcsaládot állítanak elő. A termékcsalád 46 százalékos fehérje-tartalmú tagja alkalmas szójadara helyettesítésére elsősorban baromfi-, sertés- és haltápokban. Az alacsonyabb fehérje-tartalmú, magasabb rosttartalmú termékcsalád beltartalmi értékei miatt pedig a kérődző állatok takarmányozására alkalmas. Magyarország a legtöbb mezőgazdasági termékből exportőr, kivételt képez ez alól a magas fehérje-tartalmú takarmánydara, főként a szójadara. Ebből az ország jelentős importra szorul, ami évente 600 ezer tonna terméket jelent 70-75 milliárd forint értékben. Az importfüggőség enyhítésére szolgálhat megoldásként a Bunge martfűi új üzeme, amely a magyarországi viszonyok között rentábilisan termeszthető napraforgóra épít.
Forrás: agroinform.hu