Javult a foglalkoztatottság hazánkban, ugyanakkor munkaerőhiány is jelen van. A kormány az átképzéseket is segítené a folyamatos munkahelyteremtés mellett. Több mint tíz évvel ezelőtt, 2010-ben még jóval tíz százalék fölött
Javult a foglalkoztatottság hazánkban, ugyanakkor munkaerőhiány is jelen van. A kormány az átképzéseket is segítené a folyamatos munkahelyteremtés mellett. Több mint tíz évvel ezelőtt, 2010-ben még jóval tíz százalék fölött
Folyamatosan épülnek munkásszállók egy program keretében, ezúttal Nyíregyházán adtak át egyet. A kormány több ezer férőhellyel számol a tervek szerint. Átadták Nyíregyházán a Xanga Seria Kft. új, kétszáz férőhelyes munkásszállóját,
Különféle nehézségeket kell legyőzniük a háborús Ukrajnából érkezőknek, ha dolgozni szeretnének Magyarországon. A menekültek nagy része nő, s számukra még nehezebb az elhelyezkedés. Nyelvtudásbéli hiányosságok és a gyermekek, idősek gondozásával
Elsősorban a női munkahelyeket veszélyezteti a mesterséges intelligencia. Azokon a munkahelyeken, amelyeken nagy változások lesznek, 71%-ban nők dolgoznak- derül ki egy előzetes felmérésből. “Megdöbbentő, hogy 10 női munkavállaló közül 8
Nem árt, ha pontosan tudja valaki, aki külföldön dolgozik, hogy hol kell megfizetnie az adóját. Ha valaki külföldön dolgozik, utána kell járnia annak, hogy jövedelme után mely államban kell megfizetnie
Magyarországon elég alacsony a munkahelyi elégedettségi mutató, de ugyanez vonatkozik a fizetésekre is. A munkavállalók egyébként világszerte pénzhiányban szenvednek. A megélhetési költségek növekedése miatt világszerte minden negyedik munkavállaló azt tervezi,
A magyar munkavállalók több mint fele csak a legszükségesebbekre tud költeni. Az utóbbi időszakban nehezebbé vált a megélhetés. Jelentősen csökkent azoknak a munkavállalóknak az aránya, akiknek a hó végén marad
A magyarok nyelvtudás szintje európai viszonylatban mérve is alacsony, a legtöbb ember csak alapfokú vagy középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Ezért is aggódik több szakember a nyelvvizsga kötelezettség eltörlése miatt. A kormány
Minden országban nagy gond a háborúk okozta menekültáradat fogadása és ellátása, valamint a foglalkoztatásuk. A gond nagy, most Párizsban nagyvállaltok tanácskoztak a megoldásról. A vállalatok az álláshelyek mellett képzésekkel is