Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem igazolódnak be azok a félelmek, amelyek a foglalkoztatottság drámai mértékű romlásával számoltak az év elején: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint márciusban 4
Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem igazolódnak be azok a félelmek, amelyek a foglalkoztatottság drámai mértékű romlásával számoltak az év elején: a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint márciusban 4
Hiány van még mindig informatikusokból, de az is gond, hogy sokan nyelvtudás nélkül jönnek ki az egyetemekről. A szakemberek szerint a folyamatos tanulás, képzés elengedhetetlen ebben a szakmában. Több mint
Több mint kétezer céget számoltak fel hazánkban márciusban. jellemzően Kft-k voltak ezek a vállalkozások. A felszámolásokat megelőző eljárásokban a kényszertörlések játszották a főszerepet. Decemberhez képest közel 5.000-rel kevesebb cég volt
Folyamatosnak mondható az orvosok külföldre vándorlása. Az adatok azt mutatják, minden évben keresik a külföldi munkalehetőséget a doktorok. Tavaly 789 orvos számára adtak ki igazolást külföldi gyógyításhoz – írja a
A munkavállalók közül sokan keresik a rugalmas megoldásokat, ezért szívesen végeznek a nyolc óránál kevesebb munkát. Az ilyen jellegű foglalkoztatásnak számos előnye is lehet. Az álláspiac legnépszerűbb szegmensét a nyolc
Ellenőrizni szeretnék a kórházi dolgozókat, hogy kitöltik-e a munkaidejüket. Olyan rendszert építenének ki minden kórházban, melynek segítségével a beérkezést és a távozást dokumentálni tudják. Blokkolóórás rendszert terveznek A kórház bejáratánál
Egy felmérés szerint bizakodóbbak a munkavállalók, de nagy százalékuknak nincs elég tartaléka egy esetleges válságos, munkanélküli időszak átvészelésére. Az elmúlt időszakban tapasztalt jelentős áremelkedések egyelőre nem befolyásolták a munkaerőpiaci folyamatokat,
A magyar munkaerőpiacon zajló változások azt mutatják, hogy egyes területeken túlkínálat van, míg más területeken munkaerőhiánnyal kell számolni. Ez utóbbinál szükség lehet nagyléátszámú külföldi munkaerőre is. A jelenlegi gazdasági helyzetben
Világszerte gondot jelent a megfelelő képességű szakemberek megtalálása, így van ez az informatikai területen is. További gondot jelent, hogy a gyors technológiai változást nem követi az oktatás. Továbbra sincs elegendő