Európában a nők jóval kevesebbet keresnek ugyanazon munkáért is, mint a férfiak. Annak ellenére, hogy már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. Az is viszonylag
Európában a nők jóval kevesebbet keresnek ugyanazon munkáért is, mint a férfiak. Annak ellenére, hogy már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. Az is viszonylag
Az elemzők szerint mélyponton a munkanélküliség és nem valószínű, hogy javulni fog a foglalkoztatottság. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak száma, az
Már dolgozik a Decathlonban a Cleveron projekt eredményeként a hihetetlen gyorsan dolgozó Cleveron 402-es robot a Nyugati téri üzletükben. A gép segítségével a vásárló 10 másodperc alatt átveheti csomagját, így
Nagyon sok szakember hiányzik az építőiparból, ami az iparág minden területét érinti, hiszen mind a szakmunkások, mind a magasan képzett mérnökök száma is jelentősen csökkent. Ezzel szemben a megrendelések száma
Az elkövetkező években is nőnek majd a bérek – legalábbis ez derül ki a költségvetési törvényjavaslat gazdasági előrejelzését taglaló részéből. A Központi Statisztikai Hivatal adatközlései szerint a hazai bérek emelkedése
Amennyiben sokat stresszel valaki, fönnáll az elhízás veszélye. Különösen igaz ez, ha az állása maga stresszes jellegű. A Harris Interactive nevű amerikai cég online tett közzé egy új tanulmányt, mely
Csökken Július 1-jétől a szociális hozzájárulási adó, a kisadózó vállalkozások tételes adója és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szabályai pedig kedvezőbbé válnak – tájékoztatott Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár. A 2017-2018-as
Kevés Magyarországon a kezdő tanárok fizetése, főként nemzetközi összehasonlításban. A bérrendezés nagyon szükséges lenne – okvasható az OECD egy friss felméréséből. Elöregedtek a magyar tanárok, akik összességében nem túlterheltek, és
A bejelentett üres álláshelyek száma jelenleg 26 ezer, a legtöbb új munkaerőigény a főváros, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár Bereg megye területére összpontosult – olvasható a Magyar Nemzetben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat