Bizony a mindennapjaink nem egyformák, különösen a munkahelyen nem. Vannak olyan napok, amikor már reggel bal lábbal kelünk fel, semmi nem úgy jön össze, ahogy szeretnénk, és onnantól borul az egész napunk. Nyilván mindannyian meg akarunk felelni a napi kihívásoknak, jól teljesíteni a munkahelyen, azonban ez nem mindig sikerül. Hogyan alakul egy rossz napunk, és mit tehetünk ilyenkor? Nézzük meg ezeket:
- Mindnyájan félünk valamitől, lehet ez a félelem az is, hogy butaságot mondunk. Persze nem akarunk butának tűnni, de néha előfordulhat, hogy olyat mondunk, amit nem kellene, vagy félreértünk valamit. Ha paprikás hangulatban vagyunk, akkor a félreértés miatt lekiabálhatjuk a hajat a másikról, nem is gondolva arra, hogy talán nem is érdemelte meg a másik ezt a hangnemet. Még ha rossz is a napunk, akkor se töltsük ki a másikon, mert nem ő tehet róla, hogy bal lábbal keltünk fel.
- 10.00-kor lesz egy megbeszélés. A legnagyobb reményekkel ülünk be az értekezletre, hogy ma megváltjuk a világot. Igen ám, de az elhangzottakból egy szót sem értünk. Nem elég, hogy rossz napunk van, de még a témából sem fogtunk fel egy szót sem. A többiek sűrűn bólogatnak, ők biztosan elkapták a fonalat. Ne higgyük ezt, ez még semmit nem jelent. Ha nem értünk valamit, nyugodtan kérdezzük meg az előadótól. Biztosan szívesen elmagyarázza a dolgokat, ha a túl sok szakszóból nem értünk sokat. Figyeljünk arra is, hogy az értekezlet végén már ne nagyon kérdezzünk, amikor mindenki pakol, teljes választ úgy sem kapunk a kérdésünkre.
- A határidő a legnagyobb ellenségünk, főleg akkor, ha kreatív munkáról van szó. Rossz napunk is van, holnapra le kell tenni a kész dossziét a főnök asztalára, és ötletünk nuku. Egyik stressz forrás a másik után. Ha kreatív munkát végzünk, legyünk tudatában annak, hogy az ötletelést nem szabad erőltetni, mert akkor valóban nem lesz semmi az egészből. Próbáljunk megnyugodni. A jó ötletek mindig a legváratlanabb helyzetekben, és időpontokban pattannak elő az agyunkból.
- Munka elismerése? A lelkünket is kitettük azért, hogy a projekt létrejöjjön? Igen, sajnos előfordulhat, hogy a köszönöm elmarad, holott a vállalat részben nekünk köszönheti a sikeres projektet. Mindesetre ez ne szegje kedvünket, ha így is rossz napunk van, ne tegyük ezzel még rosszabbá.
Ha vége a napnak, akkor induljunk haza, és lazítsunk egy kicsit. Kuckózzunk be, és olvassunk a kedvenc könyvünkből, vagy igyunk meg egy pohár bort. Bíztasson minket az, hogy nem lesz mindennapunk ilyen rossz, a holnap már csak jobb lehet… J