Az új generációt így tarthatja meg a vállalat!

Az új generáció hamarosan kilép a munkaerőpiacra, és a vállalatoknak muszáj lépéseket tenni annak érdekében, ha nem szeretnének havonta feladni álláshirdetéseket. Éppen ezért a munkáltatói márka hangsúlyos szerephez jut a közeljövőben. A munkáltatói márkáról röviden és tömören azt lehet tudni, hogy olyan intézkedések összeségét jelenti, amelyet a vállalatok tesznek annak érdekében, hogy megtartsák a munkaerőt. Mindennek az alapja az őszinteség, és a bizalom, valamint a vállalati ígéret.

Az új generációra csak így lehet hatni. Ígéreteket kell támasztani velük szemben, ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy az ígéreteket betartsák a vállalatok. Amennyiben a dolgozók úgy vélik, becsapták őket, rövid időn belül tovább állhatnak, s így csak romlik a vállalat munkáltatói márkája.

A kommunikációnak a jövőben még nagyobb szerepe lesz, mint most. Az új generációval sokkal többet kell majd törődni, és kommunikálni, mint az X, és Y generációval. Az új generáció (Z, és az Alpha) elvárja a visszacsatolást a vezetőségtől. Szeretnék tudni, hogy jól végzik-e a munkájukat. Ha hosszabb időn keresztül nem kapnak visszacsatolást, úgy érezhetik munkájuk mit sem ér a cég számára. és könnyedén odébbállhatnak. A vezetőségnek tudatosítani kell azt, hogy nem szabad a munkavállalókra úgy tekinteni, mint a robotokra. Időbe telik, de foglalkozni kell az alkalmazottakkal.

Az új generáció számára is fontos az extra juttatás. A fizetésen felüli juttatások egyre több helyen kerülnek előtérbe. Nagy vonalakban ezeket érdemes tudni az új generációs munkavállalókról. Összefoglalva tehát: őszinteség, bizalom, hiteles kommunikáció, rendszeres visszacsatolás, és extra juttatások. Ezeket kell jól megalapozni a vállalatoknak, ha hosszabbtávra szeretnék megtartani alkalmazottjaikat!

További cikkek