Állásinterjúk különböző típusai

Állásinterjú. Ez a szó különféle reakciót válthat ki belőlünk. Azonban jó, ha tisztában vagyunk, milyen állásinterjúkon vehetünk részt. Természetesen attól is függ, hogy milyen típusú vállalathoz adjuk be jelentkezésünket. Ha kis vagy közepes vállalatnál szeretnénk megvetni a lábunkat, akkor jó eséllyel számíthatunk egykörös állásinterjúra. Ilyenkor egy nap alatt terítékre kerül minden, ami velünk kapcsolatos: mivel foglalkoztunk korábban, mit csinálunk szabadidőnkben stb.

A multinacionális vállalatnál vannak középvezetői pozíciók is, amelyeket meg lehet pályázni. A nagyvállalatoknál gyakori a két, vagy három körös állásinterjú is. Fontos, hogy lelkesedésünket megtartsuk az interjú végéig. Ha ilyen interjún veszünk részt, akkor számítsunk arra, hogy az első körben általában magunkról kell beszélni. Burkoltan meg kell győznünk a HR-est, hogy alkalmasak vagyunk a pozícióra. Mivel is érhetjük el ezt?

A ruha teszi az embert, legalábbis az első benyomás nagyon fontos. Előnyre tehetünk szert, ha szimpatikusak vagyunk a HR-es szemében. Persze ez nem azt jelenti, hogy félig kigombolt ingben jelenjünk meg… J Ha behívnak minket a második körre, arra is próbáljunk felkészülni. Egy állásinterjú során a HR-esek kíváncsiak lehetnek szakmai tudásunkra, és arra is, hogy mennyire vagyunk naprakészek az adott ágazattal kapcsolatban. Igyekezzünk az interjú előtt a szaklapokat is fellapozni, vagy tájékozódni az interneten.

Egyes interjúkon nem ritka a szituációs feladat. Egy ilyen feladat során könnyűszerrel felmérhető a jelentkező problémamegoldó képessége, határozott fellépése, és kommunikációs készsége. Ha állásinterjún veszünk részt, számítsunk ilyen típusú interjúra is.

Sokak rémálma az ún. stressz interjú. Vannak olyan munkakörök, ahol az ügyfelek problémásak, és minden helyzetre higgadtan kell reagálni. Ha furcsán, vagy ingerülten viselkedik velünk a HR-es, akkor nagy valószínűséggel stressz interjún veszünk részt. Ezzel azt mérik, hogy mennyire tudunk higgadtak maradni. Szóval, ha durván viselkednek velünk, ne vegyük magunkra, ez is az interjú része. Valószínűleg a HR-es sem durva ember a való életben, csupán csak a feladatát végzi. Azonban ezzel az interjú típussal vigyázni kell, mert könnyen személyeskedésbe csaphat át. Minden ember más, éppen ezért a reakciók is teljesen eltérhetnek. Ezért ennek lebonyolítását kizárólag stressz interjúban jártas HR szakemberre kell bízni.

További cikkek