A munkahely és a távolság

A munkahelyi jelentkezésünk előtt számos dolgot mérlegelünk és fontolóra veszünk, hogy valóban megéri-e nekünk ennél a cégnél dolgozni. Az első ilyen és talán az egyik legfontosabb, a lakhelyünktől való távolság. A magyar ember az amerikaival ellentétben kevésbé mobilis. Míg a tenger másik partján az emberek képesek akár napi 50-100 km-ert is megtenni a munkahelyükért, addig mi ide haza ennek csak a felét. Egy friss kutatás szerint, az állás keresők közel 70 százaléknál előfordult már, hogy azért nem vállalt el egy munkát, vagy épp azért nem jelentkezett rá, mert annak elvállalása túl nagy ingázással járt volna.

A fizetés másodlagos

A felmérés további része kitér arra, hogy milyen viszonyban áll egymással a fizetés és a távolág kérdése. A megkérdezettek 30 százaléka jelezte első helyen, hogy a lokáció számár a legfontosabb és csak ezt követi 23 százalékkal a fizetés. Ez azért lehet így, mert nem szeretünk ingázni, a közeli munkahelyeket preferáljuk. A felmérésben megkérdezettek 90 százaléka jelezte, hogy ő maximálisan 1 órát utazna irányonként, és ennek fele a 30 perc vagy az alatti utazást részesíti előnyben.

Céges és egyéni megoldások

Sok vállalatnál tapasztalható azonban, hogy a munkavállalók hatalmas távolságot is megtesznek az adott munkáért. Ez első sorban annak köszönhető, hogy a lakhelyéhez közel a nem talál számára alkalmas állást, így kénytelen nagyobb távot megtenni. Ezt saját részről úgy tudjuk legkönnyebben orvosolni, hogy ha a munkahelyünkhöz közel bérlünk vagy veszünk lakást. Cég részről pedig a bejárás támogatása, esetleg bérlet térítés révén, vagy céges autó, céges busz segítségével.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a távolság nagyban képes befolyásolni a jelentkezésünket, amit sokszor a magasabb fizetés sem kompenzál, azonban egyedi megoldásokkal orvosolni tudjuk a problémákat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük