Visszaesés a magyar munkaerőpiacon

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján publikált legfrissebb felmérésből kiderült, hogy bár 2020 végén még javulni látszott a magyarországi munkanélküliségi ráta, az idei év első két hónapjának adatai ez előző tavasz aggasztó trendjeinek folytatódását vetítik előre. A pandémia felrúgott minden számítást ami a jövőről szólt.

Több mint egy éve a kivételek uralják a gazdaságossági számításokat. Nincs ez másként a munkaerőpiac esetében sem. A magyar számok egyelőre további visszaesést mutatnak. Igen eltérő tendenciákat jelez a munkanélküliségi ráta az eurózónában, az unió országaiban, és közvetlen szomszédainknál is.  A több mint egy éve tartó koronavírus járvány és az azt kísérő, komplett szektorok működését visszavető intézkedések nem csak mentálisan, de anyagilag is megtörték az embereket, kiváltképp az aktív korúakat. A pandémia során rengetegen veszítették el munkahelyüket és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján publikált legfrissebb felmérésből kiderült, hogy bár 2020 végén még javulni látszott a magyarországi munkanélküliségi ráta, az idei év első két hónapjának adatai ez előző tavasz aggasztó trendjeinek folytatódását vetítik előre. Írja a Pénzcentrum. Az éppen a járvány berobbanása előttre eső előző februárban ugyanis a statisztikába kerülő állástalanok százalékos aránya 0,9 százalékponttal alacsonyabban, 3,6 százalékon állt. A 15–74 éves munkanélküliek száma azóta 53 ezer fővel, 217 ezerre emelkedett. A nemi megoszlást nézve, a férfiak körében a munkanélküliek száma 24 ezerrel, 111 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,3%-ra nőtt, míg a nők esetében a munkanélküliek száma 29 ezerrel, 105 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal, 4,7%-ra emelkedett, írják később. A válság egyértelmű vesztesei a fiatalok, az összes munkanélküli közel ötöde közülük került ki. A 15–24 éves munkanélküliek száma ugyanis a járvány által átírt 2020-as év következtében idén februárra 41 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 2,8 százalékponttal, 13,5%-ra nőtt. Súlyos adat még, hogy a munkakeresés átlagos időtartama 9 hónap volt és a munkanélküliek 26,6%-a legalább egy éve keresett állást. Kijelenthetjük tehát, hogy a mélyponttal nyitott évben egyelőre csupán kis mértékű javulást tapasztalható, és komolyabb változást a számokban valószínűleg csak a járványügyi korlátozások egyre nagyobb számban történő feloldása után láthatunk majd.

Forrás: varosikurir.hu

További cikkek