Új eszköz a munkaerő megtartására

A mesterséges intelligencia segíthet megtartani az értékes képzett munkaerőt, nem kell tehát félni,  hogy a robotok majd rengeteg ember munkáját veszik el a közeljövőben, sőt komplett szakmák fognak eltűnni a robotizáció, illetve automatizáció miatt. A hasonló jóslatok pontossága és helytállósága egyelőre kérdéses.

Munkaerőpiaci szempontból a cégek, vállalatok manapság vérzivataros időket élnek, hiszen Magyarországon is egyre több iparágat sújt a munkaerőhiány. Éppen ezért a vállalkozások sikeres működése szempontjából kulcsfontosságú, hogy egyrészt csökkentsék a fluktuációt, másrészt hosszú távon meg tudják tartani a tehetséges, szakképzett munkavállalóikat. A fentiek miatt a cégeknek egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy a kínkeservesen megtalált és magukhoz édesgetett tehetségek számára hosszú távon vonzó perspektívát, illetve munkahelyi körülményeket teremtsenek. Ebben jelenthet nagy segítséget a legújabb technológia, azon belül is a mesterséges intelligencia, mely kiváló eszköz lehet a munkavállalói élmény fejlesztésére. „Friss magyarországi munkaerőpiaci kutatásokból kiderül, hogy a megkérdezetteknek mindössze alig két ötöde gondolja úgy, hogy jelenlegi munkaadója megfelelően felkészült a munkavállalói élmény fejlesztésére. Mivel ez főleg a magasan kvalifikált, fiatal munkavállalók számára egyre fontosabb tényező, azok a vállalatok hamar bajba kerülhetnek, melyek nem tudnak megfelelően reagálni az idők szavára. Ma már azonban léteznek olyan mesterséges intelligencián alapuló technológiai megoldások, amelyek segíthetnek növelni a munkavállalók motivációját, komfortérzetét és elkötelezettségét” – fogalmazott Laczkó Gábor Stlyers Group cégcsoporthoz tartozó Braining Hub IT oktatási központ alapító-tulajdonosa az Internet Hungary konferencián. Ahhoz, hogy egy munkavállaló megfelelően motivált legyen és jól érezze magát a bőrében egy munkahelyen, elengedhetetlen, hogy folyamatos visszajelzést kapjon és ő maga is folyamatos visszajelzést tudjon adni a cégnél folyó munka kapcsán. Statisztikák szerint a munkavállalók közel kétharmada igényelne több visszajelzést a munkahelyén.

Forrás: mmonline.hu

További cikkek