Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra is kiterjeszti a Pénzügyminisztérium az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak hatékonyabb elhelyezkedését célzó programját – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter. A miniszter elmondta: a kormányhivatalok munkaerő-közvetítését javító program az eddigi tapasztalatok alapján eredményes, a korábban bevont három megyében – Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén – mintegy 5500 álláskeresőt és közfoglalkoztatottat sikerült kihelyezni a vállalkozásokhoz, ami Hajdú-Bihar megyében ötszöröse, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig több mint a duplája volt a korábbiaknak.
Az augusztusban indult program célja, hogy a munkaügyi hivatalok a korábbinál hatékonyabb segítséget nyújtsanak a pályakezdőknek, kisgyermekes anyáknak, közfoglalkoztatottaknak, valamint álláskeresőknek. A tárca törekszik a foglalkoztatási hivatalok és a vállalatok közötti kapcsolat erősítésének segítésére, emellett szeretne egy naprakészebb munkaügyi térképpel rendelkezni, jobban ismerni a cégek igényeit, segíteni az üres munkahelyek betöltésében. Kiemelte, hogy mostanra a foglalkoztatáspolitikának nem a munkanélküliségi ráta jelenti a kihívást, hanem az erős munkaerőkereslet. A kormány erre reagálva, és a növekedés ütemének fenntartása érdekében törekszik az oktatás, szakképzés, duális képzés további elterjesztésére.
Forrás: profitline. hu