Toboroznak a cégek

A 2021-ben elindult toborzási dömping várhatóan még intenzívebbé válik idén. Évek óta nem látott toborzási dömpingbe kezdtek a cégek. Egy friss jelentésből kiderül, melyek azok a kritikus területek, ahová alig találni szakembert, így a bérek kilőttek, és kik azok, akikből szinté óriási a hiány, ám a fizetésük ezt korántsem tükrözi.

Magyarországon a munkáltatók 46 százaléka fokozott munkaerőfelvételt tervez 2022-re, 39 százalékuk pedig a tavalyihoz hasonló ütemben folytatja a toborzást – derül ki a 2022-es Hays Hungary Salary Guide éves riportjából. A pandémia eddig nem látott változásokat hozott a vállalatok életébe az elmúlt két évben, mára azonban a szervezetek többsége talpra tudott állni és adaptálódott az új normákhoz. 2022-ben pedig a vállalatok fókuszában az üzletfejlesztés áll – ám ennek számos akadálya látszik. Óriási hiányterületek vannak, ahová sok szakemberre lenne szükség. Ilyen például az adminisztráció, a technológia, a mérnöki terület: gyártás-tervezés és a logisztika. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy mely területekre nehéz munkaerőt találni a jelentés szerint, akkor kiderül, hogy az adminisztráció itt már az utolsó helyen szerepel, tehát nagy a hiány, ugyanakkor nem nehéz betölteni ezeket a pozíciókat. Ennek oka egyrészt az, hogy inkább a kompetenciák fontosak egy ilyen pozíciónál, nem pedig a magas szintű szakmai képzettség, és ezt jól tükrözik a fizetések is. 2021-ben a digitális átalakulás tovább folytatódott, és ez a trend várhatóan az idei évben csak erősödni fog. A digitalizáció több területen is megnövelte a vállalatok munkaerőigényét, ez az igény pedig egyre égetőbbé válik az elérhető képzett szakemberekért folytatott verseny kiéleződésével. Mivel ma Magyarországon még mindig elsősorban a fizetéssel és a juttatási csomaggal lehet bevonzani a munkaerőt, ezért nem meglepő a szektorban elérhető bérek nagysága. A munkahelyváltás leggyakoribb okaként a fizetést és a juttatási csomagot (66%) jelölték meg a válaszadók a felmérésben. Emellett a szakemberek akkor keresnek új munkahelyet, ha a jelenleginél nincs lehetőségük szakmailag fejlődni (42%), illetve ha a munka természete (21%) olyannak bizonyul, amit nem szeretnének tovább folytatni. 2022-ben a munkavállalók megtartása érdekében a vállalatoknak érdemes figyelembe venniük, hogy a szakemberek 34 százaléka érzi jelenleg azt, hogy nincs lehetősége szakmai fejlődésre, és 48 százalék gondolja, hogy nem tud hosszú távon tervezni a jelenlegi munkahelyén. A rugalmas munkavégzés hiánya nem volt a munkahelyváltás legfőbb okai között, hiszen a legtöbb vállalat mára bevezette a távoli vagy hibrid munkavégzést. A nemzetközi projektekkel rendelkező, tőkeerős cégek elsősorban Budapesten nyitottak új pozíciókat, a távoli munkavégzés elterjedése révén viszont ezzel párhuzamosan a vidéki bérek is megnövekedtek. A 2022-as év egyik legfontosabb trendje így a budapesti és a vidéki IT bérek közötti különbség megszűnése. A technológiai szektorban elérhető bérek eddig nem látott ütemben emelkedtek. Területenként eltérően ugyan, de minimum 10 százalékkal, sok esetben 20-25 százalékkal növekedtek 2021-ben. Bruttó  650 ezer forintnál nem nagyon keres kevesebbet egy fejlesztő, és egy több éves tapasztalattal rendelkező csapatvezető bruttó bére elérheti az 1,9 millió forintot. A visszatartott projektek újraindulása a gyártási szakemberek iránti igényt is berobbantotta. A korábban felgyülemlett munkaerő-kínálat a tavalyi év elején gyorsan kimerült, így az év többi részében megnőtt a verseny a gyártómérnökökért. A munkavállalói részről is fokozottabb aktivitás volt érzékelhető, a gazdasági helyzet javulása miatt ugyanis többen elgondolkodtak a munkahelyváltáson. Nemcsak a kiemelt technológiákban, az általános területeken is nőttek a bérek, átlagosan 10-15 százalékkal, az elektronikai és autóipari piacot kiszolgáló cégeknél akár 20 százalékkal is.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek