Több tízezer számlálóbiztosra lesz szükség

A közelgő népszámlálásra sok segítőre számítanak. Országosan összesen 28 ezer számlálóbiztos jelentkezésére lesz szükség a koronavírus-jávány miatt az idei évre halasztott népszámláláshoz, toborzásuk már elkezdődött – adta hírül a VG.

A munkára a polgármesteri és a közös önkormányzati hivatalokban a jegyzőknél lehet jelentkezni. A jelentkezési határidő településenként, a fővárosban pedig kerületenként eltérhet, erről a jegyzőktől lehet információt kérni, a jelentkezési feltételekről pedig a toborzási, valamint az önkormányzati honlapokon, közösségimédia-felületeken lehet tájékozódni. A számlálóbiztosoknak az lesz a feeladata, hogy október 17. és november 20. között felkeressék azokat a háztartásokat, ahonnan október 16-ig nem érkezett be online a népszámlálási kérdőív. A számlálóbiztosokhoz számlálókörzetek tartoznak majd, az abban található címeket kell felkeresniük. Akkor már csak az ő segítségükkel lehet megválaszolni a kérdéseket, és tableten rögzítik majd a válaszokat. Mielőtt munkába állnak, egy felkészítésen és egy képzésen is részt kell venniük, A képzés online folyik, egy e-learning tananyagot kell megtanulniuk, a vizsgát szintén online tartják. A képzés szeptemberben indulhat. A számlálóbiztosok díjazásban részesülnek a munkáért. A kitöltött kérdőívekért, a címek ellenőrzéséért, szükség esetén pontosításáért is kapnak egy meghatározott pénzösszeget.  A biztosok fizetése a körzetben található háztartások összetételétől, nagyságától is függ. A díjtételeket kormányrendelet rögzíti.

 

Forrás: hrportal.hu

További cikkek