Céges beszámolók és saját adatai alapján a Financial Times úgy számol, hogy a világ húsz legnagyobb befektetési bankcsoportja az év eleje óta legalább 61 905 munkahelyet számolt fel, és ezzel a koronavírus-járvány utáni toborzási hullám idején létrejött pénzügyi szolgáltatási állások zöme megszűnt.
Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. A tömeges leépítések fő oka, hogy a pénzügyi szolgáltatási ügyletek, köztük az elsődleges nyilvános kibocsátások számának apadásával visszaestek a tranzakciós díjbevételek – áll a londoni üzleti napilap ismertetésében. A lap hangsúlyozza: az adat nem tartalmazza a kisebb bankokat, sem a korlátozott számú időnkénti leépítéseket, így az idén felszámolt befektetési banki állások tényleges száma ennél is magasabb.
Az összeállítás szerint a 2007-2008-as globális pénzügyi válság óta – amikor ugyanezek a bankok több mint 140 ezer munkahelyet szüntettek meg – az idei volt az egyik legsúlyosabb leépítési hullám. A legnagyobb idei elbocsátást a svájci székhelyű UBS globális bankcsoport jelentette be egykori hazai riválisa, a Credit Suisse felvásárlása után. A Credit Suisse már a UBS-akvizíció előtt kilencezer állás felszámolását tervezte, de a UBS ennél nagyobb mértékű leépítéseket hajtott végre a felvásárolt korábbi versenytárs befektetési banki részlegének felszámolása során.
A Financial Times hangsúlyozza ugyanakkor szerdai tanulmányában, hogy a globális bankszektorban végbement idei elbocsátásoknak legalább a felét a Wall Street nagybankjai hajtották végre. A Wells Fargo 12 ezerrel 230 ezerre csökkentette alkalmazotti állományának létszámát, a Citigroup ötezer, a Morgan Stanley 4800, a Goldman Sachs 3200, a JP Morgan Chase ezer állást számolt fel 2023-ban. A legnagyobb amerikai bankok együtt legalább 30 ezer alkalmazottól váltak meg az év eleje óta a londoni üzleti napilap szerdai kimutatása szerint. Magyarországon a fiókbezárások dacára több lett a banki alkalmazott, korábbi cikkünkből kiderül, miért.
Forrás: hrportal.hu