Több százezres fizetés külföldön a magyaroknak

Még mindig keresik külföldön a magyar munkaerőt. Miközben már itthon is egyre jobban megfizetik a kétkezi munkát, nem csendesedik a nyugat felől érkező munkaerő-éhség: százával találkozhatunk olyan állásajánlatokkal, melyekben magyar szakembereket keresnek külföldi munkavégzésre. Több százezres, milliós fizetéseket, ingyen szállást, bónuszokat kínálnak, sőt, sok esetben még a kiutazás költségét is kifizetik: csak menjen a magyar.

A kivándorlás mérése nemcsak itthon, külföldön is nehézkes, főleg az Európai Unión belül, hiszen a munkaerő szabad áramlásával semmilyen regisztráció nem szükséges ahhoz, hogy valaki másik tagállamban vállaljon munkát. Annyit mindenesetre lehet tudni, hogy 2007 és 2016 között évente átlagosan 70 ezer magyar vándorolt el az OECD-országokba – derül ki a szervezet International Migration Outlook című kiadványából. 2017-ben ez a szám már 86 ezerre emelkedett. A 2004-2006-os, valamint a 2018-as adatokkal együtt a Portfolio becslése szerint az EU-csatlakozás óta eltelt években egymillió magyar próbált szerencsét külföldön. Nem csak a hazai gazdaság szenved a munkaerőhiánytól, hanem Nyugat-Európa elöregedő társadalma is: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma már egész iparágak jöttek létre arra, hogy felkutassák és kiszervezzék a Közép és Kelet-Európából a képzett munkaerőt. Elég csak megnyitni egy hazai álláskereső portált, és egyből tapasztalhatjuk ezt a tendenciát: százával jönnek szembe a százezres, milliós fizetéseket, kitűnő munkakörülményeket kínáló hirdetések. A legtöbb helyen a minimális nyelvtudáson kívül semmit nem várnak el, még szakképesítést is egyre ritkábban, és különböző bónuszokat, ingyen szállást, adott esetben még ingyenes étkezést is felajánlanak. Nem csak fizikai, szellemi munkásokat is keresnek hosszú távra középfokú német nyelvtudással ügyintézői feladatkörre Ausztriába havi 660 ezer forintért. Németországban szakképzett ápolóként, idősgondozóként még ennél is jobban lehet keresni, havi nettó 2400 eurót, azaz 800 ezer forintot – igaz már nem a szomszédban, hanem egészen Németországig kell menni, konkrétan Baden-Württembergbe. A munkáltató ingyenes szállást biztosít, rugalmas beosztást ígér, és német bejelentett munkaviszonyt hosszú távra. Aki pedig havonta 3000 eurót szeretne megkeresni, annak ipari létesítmények padlózatfelújításával kell foglalkoznia a német főváros környékén. A pozíció szakképesítést nem igényel. Ehhez képest szakvizsgázott orvosoknak minimum B2-es szintű, erős középfokú német nyelvtudással, „nem sokkal többet”, havi 4500 eurót ígérnek egy müncheni kórházban, ez közel másfél millió forintnak felel meg. Aki még ennél is messzebbre merészkedne, esetleg Hollandiáig is elmenne, az többek között eperpalántát tud válogatni 20 euróért óránként. Amit kínálnak: holland munkaszerződés, szállás, kiutazási költségtérítés. Ezzel a munkával 160 órában 3200 eurót lehet keresni. A munka betöltéséhez nyelvtudás nem szükséges. De Hollandia sem csak fizikai dolgozókat vár, Dongen városában gépészmérnököket keresnek 3500 eurós fizetésért, megfelelő végzettséggel és középfokú angol nyelvtudással. De igazán junior software developernek érdemes kimenni havi 1,2 millió forintért.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek