Több ezer dolgozót érintő változás Sárváron

Változás a Flex sárvári üzemében

Dolgozóktól származik az információ, miszerint akár kétezer dolgozójától is megválhat a sárvári üzem. Az egyik gyártósort a kikerült információk szerint Ukrajnába viszik ki.

Jelentős létszámleépítés készülhet a Flex sárvári üzemében. A legfrissebb, a gyárból származó értesülések szerint év végéig akár 2000 munkavállalót is elküldhetnek, miközben az egyik gyártósort Ukrajnába helyezhetik át. Hónapok óta terjednek olyan információk, amelyek szerint komoly átszervezésre készül a sárvári Flex. Már augusztusban olyan értesülések terjedtek el, miszerint a jelenleg mintegy ezer saját és 400–600 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztató üzemben jelentősen csökkenthetik a létszámot – írja a Nyugat.hu Az akkori információ szerint a saját dolgozók száma mintegy 400-ra mérséklődhet, miközben a kölcsönzött munkaerőt teljesen kivezetnék az üzemből. A tervezett változtatás hátterében nem az üzem bezárása, hanem a gyártás modernizációja állhatott: automatizáltabb berendezésekkel válthatnák ki az élőmunka egy részét.

Most ennél lényegesen nagyobb, munkavállalókat érintő leépítésről érkezett információ. Olyan, a sárvári üzemben dolgozóktól származó értesülést kapott a lap, amely szerint a Flex év végéig akár 2000 munkavállalótól is megválhat. Az információ szerint a sárvári telephelyen jelenleg összesen közel 3000-en dolgozhatnak, vagyis egy ilyen létszámcsökkentés a munkavállalók jelentős részét érintené. A leépítéshez kapcsolódóan egy gyártósor áthelyezése is napirenden lehet. A lap úgy tudja: az egyik sárvári gyártósort Ukrajnába vihetik, egy másik, szintén az üzemből származó értesülés szerint pedig legalább egy gyártási terület valóban átkerülhet máshová.

Fontos ugyanakkor, hogy a leépítés pontos mértékét és a gyártósorok áthelyezését egyelőre nem erősítette meg hivatalos forrás. A két különböző időpontból származó értesülés között is van eltérés: az augusztusi információ még mintegy 1000–1200 fős saját létszámcsökkentésről szólt, a mostani viszont már akár 2000 elküldendő dolgozóról beszél. Egyelőre az sem egyértelmű, pontosan mely gyártási területeket érintheti az átszervezés, illetve valóban Ukrajnába kerül-e valamelyik sárvári termelési egység.

A sárvári fejlemény azért is figyelemre méltó, mert a Flex az elmúlt időszakban Magyarországon jelentős fejlesztéseket is végrehajtott. Mint a Világgazdaság oldalán megírtuk, tavaly adták át a vállalat új zalaegerszegi gyártóegységét, a NextGen Mobility központot, amely magas hozzáadott értékű technológiákra épül, és az európai autóipari ellátási lánc kiszolgálásában kaphat szerepet. A zalaegerszegi fejlesztés mintegy 35 milliárd forintos beruházást és 210 új munkahelyet jelentett. A projekt kutatás-fejlesztési kapacitásokkal is bővítette a térséget. Az akkori átadón a vállalat és a város vezetése mellett Orbán Viktor is részt vett miniszterelnökként. A rendezvényen a Flex vezetése a magyar mérnöki és gyártási kompetenciát, valamint a hazai munkaerő szaktudását is a beruházás egyik fontos tényezőjeként emelte ki. A mostani sárvári értesülések alapján ugyanakkor a magyarországi gyártás szerkezete jelentős átalakulás előtt állhat, és ennek egyik következménye a sárvári üzem létszámának drasztikus csökkentése lehet. A tényleges létszámleépítés és az esetleges gyártósor-áthelyezés részletei várhatóan a következő időszakban válhatnak ismertté.

Forrás: vg.hu

További cikkek